Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán osztotta meg felháborodását a keddi, balatonmáriafürdői – sajnos sikertelen – mentés során tapasztaltak miatt. „A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet” – fogalmaztak. A Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt – írják.
A mentőszolgálat Facebook oldalán megjelent szöveg:
NAGYON KIAKADTAK A LELLEI MENTŐK
Hatalmas erőket riasztott a Kaposvári Mentésirányítás ahhoz az 50 év körüli férfihez, akit a tóból húztak ki a fürdőzők tegnap a balatonmáriafürdői strandon. A perceken belül kiérkező mentőegységek és a légimentők azonnal megkezdték a férfi emelt szintű ellátását, aki már nem lélegzett. A beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek, amit rengeteg bámészkodó figyelt a parton még annak ellenére is, hogy bajtársaink takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást.Az életmentők ugyan megpróbálták elküldeni a kíváncsi szempárokat, de nem igazán tudtak ezzel foglalkozni. A katasztrófaturisták közül többen is teljes érzéketlenségükről tettek tanúbizonyságot, akik videóra vették és fényképezték a mentést, de voltak olyanok is, akik gyermekükkel a karjukon nézték végig a férfi életéért vívott ádáz küzdelmet.A mentők mindent elkövettek, de a férfi életét sajnos a megfeszített csapatmunka ellenére sem tudták megmenteni, amit többen rögtön meg is osztottak a közösségi médiában. A kritikátlan viselkedés a mentést végzőket is megviselte, a Balatonlellei Mentőállomás vezetője egyenesen tűrhetetlennek minősítette a bámészkodók viselkedését, amelyhez hasonlót több mint harminc éves pályafutása alatt sohasem tapasztalt.#mentők #veddészreamentőt (Őszinte részvétünk a gyászoló családnak!)

(Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat)