Megvan a Miss Balaton 12 döntőse, augusztus 19-én pedig az is eldől, hogy ki fogja viselni egy éven át a koronát.
A lányok már Balatonfüreden készülnek a végső megmérettetésre. A felkészítésben többek között Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Horváth Éva, Lipcsei Betta, Marton Adrienn, Magony Szilvi és Seres Attila is segíti őket.
Túl a felkészítő táboron és divatfotózáson, a 12 versenyző képei a Facebookon megtekinthetők, sőt szavazni is lehet rájuk. A legtöbb szavazatot elért lány nyeri el a közönségdíjat és a vele járó százezer forintos utazási utalványt. A szavazás ezen a linken érhető el.
A szépségverseny döntőjét holnap 20:30-kor élőben fogják közvetíteni a www.missbalaton.hu oldalon és a Miss Balaton Facebook oldalán is.
(fotó: missbalaton.hu)