Kezdődik az M7-es felújítása – ezeket a szakaszokat érinti (sonline.hu)

Már ebben a hónapban elkezdik az építési munkálatokat az M7-es autópálya somogyi szakaszán. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) honlapja szerint március 29-ig dolgoznak a Balatonföldvár és Bálványos térségétől a Kőröshegyi Völgyhídig tartó 120 és 123-as kilométerszelvények között, valamint június 14-ig tart a Fonyódligettől három kilométeren át nyújtózkodó szakasz fejlesztése. 

 

Kedden Balatonőszödnél kezdik a sztráda fejlesztését, amely várhatóan egészen június 15-ig eltart, a mindkét pályatestet érintő felújítás során nem zárnak le sem csomópontot, sem pihenőt. A 158 és 161 kilométerszelvények között szerdán, március 19-én kezdenek dolgozni a szakemberek, így a Balatonfenyvestől induló három kilométeres szakasz mindkét pályatestén kell számítani munkálatokra várhatóan június 2-áig. De az országhatár felé haladva a 189-193. kilométerszelvények között Zalakomár-Zalakaros térségében is találkozhatnak az autósok útépítőkkel március 19-től május 11-ig, valamint szerdától a zalakomári pihenőt is felújítják a projekt részeként, amely értelmében a kamionforgalmat teljes egészében korlátozzák. A személyautók csak részlegesen használhatják az érintett pihenőt.

A Magyar Építők oldalán közölt információk szerint a most induló felújítási munkálatok során a Kisapostagot Dunavecsével összekötő Pentele híd szükséges műszaki felújítását is tovább folytatják, ahol sarukat és dilatációt is cserélnek. Illetve, az M7-esen, a régi velencei gyalogos, kerékpáros híd helyett újat építenek fel.

A lap közlése szerint az útfelújításért felelős vállalat tervei szerint 2025-ben az M3, M7, M1, M35 pályákon lesz a legtöbb munka, de ezen kívül 7 másik gyorsforgalmi úton is dolgoznak majd a vállalat munkatársai (M15, M85, M86, M30, M4, M70, M8).

A közlemény végén az MKIF kiemeli: bár a szintrehozó felújítási munkák idén augusztus 31-ig befejeződnek, a pályák további karbantartása, burkolatcseréje nem áll meg. Az idei munkák a közlekedők későbbi komfortérzetét és biztonságát hivatottak szolgálni – olvashat a sonline.hu összefoglalójában.