Két új pálya épülhet meg Balatonalmádiban (veol.hu)

A rendezési terv módosításával az utolsó technikai akadály is elhárulhat néhány héten belül az új sportpálya építése elől.

A futballpálya jelenlegi helyszíne nem alkalmas a sportolásra, az év nagyobb részében víz alatt áll, ezért két éve az önkormányzattal együttműködve pályázatot adtunk be a Magyar Labdarúgó Szövetséghez új pályák létesítésére, idézte fel Ács Attila, a Balatonalmádi Sport Egyesület elnöke a veol.hu munkatársának. Hozzátette, a jelenlegi pálya hiába fekszik szép helyen, a Balaton mellett, esőzések után rendre víz alá kerül, és napokig használhatatlan, miközben több mint kétszáz, többségében utánpótláskorú fiatal sportolna.

A pályázatban eredetileg egy füves labdarúgópálya és egy nagyméretű műfüves pálya létesítését tervezték a Vörösberényi iskola alatti területen. Időközben a lozsántai településrészen egy alkalmasabb ingatlant találtak a fejlesztésre, a Balatonalmádi Városgondnokság mellett lévő, a 71-es út alatti ingatlan területét. Keszey János polgármester elmondta, ez a helyszín kedvezőbb műszaki feltételeket biztosít a fejlesztés megvalósítására. Hozzátette, a lozsántai területen egy ingatlan tulajdonjoga már az önkormányzaté volt, hármat pedig megvásároltak. Az önkormányzat a beruházás érdekében módosítja a Helyi Építési Szabályzatát, a változtatásról október 30-án, kedden lakossági fórumon tájékoztatják a helyieket, a képviselő-testület várhatóan novemberi ülésén dönt erről.

Ács Attila kérdésünkre elmondta, felvették a kapcsolatot a MLSZ-szel a helyszínváltoztatás miatt, és a közeljövőben módosítják a pályázatot. Az egyesület elnöke elmondta, a létesítményfejlesztés hetven százalékát tao-támogatásból finanszíroznák. Hozzátette, a beruházásban az élő füves pálya és a műfüves pálya mellett egy az öltözőt is építenének, a fejlesztésről már tervek készültek.

Keszey János elmondta, a beruházás megkezdésének feltétele, hogy az önkormányzat közművet építsen ki a területen, ez több tízmilliós költséget jelenthet a városnak. Hozzátette, amennyiben elő tudják teremteni a szükséges összeget, a beruházást 2019-ben elkezdhetik. A létesítmény üzembe helyezéséig a kiszolgáló utat és parkolókat is meg kell építeni ugyancsak önkormányzati for­rásból, további százmilliós nagyságrendű költséggel.

A polgármester arról is beszélt, a futballpálya a város egyik legértékesebb ingatlanán fekszik, ahova az új sportpálya megépítése után az önkormányzat számára bevételt termelő beruházást szeretnének telepíteni. A terület az önkormányzaté, és a tervek szerint ez a jövőben sem változna.