Iparűzési adó pótlása: két részben érkezik segítség a kisönkormányzatoknak (sonline.hu)

Meghallgatásra talált az önkormányzatok kérése, miszerint a kieső iparűzési adójukat a kormány központi költségvetésből pótolja. A múlt heti Magyar Közlöny szerint a 25 ezer főnél kisebb települések júniusban és októberben két részletben kapják meg az adóbevételt, amellyel aztán 2022-ben el kell számolniuk. A nagyobb városok kompenzálásáról egyelőre nincs döntés – írja a sonline.hu.

 

– Örömmel olvastuk a Magyar Közlönyben, hogy ez év júniusában központi költségvetésből megkapjuk a kiesett iparűzési adó első részletét – mondta el érdeklődésünkre Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere. Felidézte: a járványhelyzetben a kormány felére csökkentette a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől. ­– Éves szinten 320 millió forint az iparűzési adóból a bevételünk, ebben a nagyadózók is benne vannak, a kiesésünk a kis- és középvállalkozók esetében százmillió forint, ezt kaphatjuk meg a nyár és az ősz folyamán – tette hozzá a polgármester.

– Évek óta 1,7 százalék nálunk az iparűzési adó, ezen nem is kívánunk változtatni a képviselő-testülettel a vállalkozók érdekében – mondta el Prépost László, Kaposszerdahely polgármestere. Hozzátette, éves szinten közel 8 millió forint bevételük származik ebből, amelyet idén őszig visszakapnak. – Számos pályázatunk van folyamatban és ha többe kerül a kivitelezés vagy esetleg szükséges még önerő, akkor az iparűzési adóból tudjuk kigazdálkodni, de a hirtelen jött kiadásokat is ebből fedezzük – mondta el a kaposszerdahelyi polgármester.

Marcaliban is százmillió feletti iparűzési adóra számítanak. – A február végi bevallások után derül ki, mennyi lesz pontosan a kis- és középvállalkozásoknál, de valószínűleg kevesebb, mint az előző években – mondta el Sütő László, Marcali polgármestere. Hozzátette, a településükön az autóipari beszállítók forgalma nagy mértékben visszaesett a járványhelyzetben, így náluk biztosan van bevételcsökkenés. – Úgy számolunk, hogy 120-130 millió forint közötti összeget kapunk vissza kompenzációként – tette hozzá a polgármester. Megjegyezte, az iparűzési adót a egészségügyi és kulturális intézmények működésére költik, valamint ez a forrás képezi a pályázati önerőt és ebből tudják a városi utakat javítani, kátyúzni.

 

A nagyvárosokat is kompenzálni kell
– Az iparűzési adó elvonása országosan nagyjából 150 milliárd forintot tett ki – mondta el érdeklődésünkre Schmidt Jenő, Tab polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Hozzátette, a 25 ezer főnél kisebb települések közel 50 milliárd forintot kapnak vissza októberig. Megjegyezte, nem elég a kis önkormányzatokon segíteni, a nagyvárosokat is kompenzálnia kell a kormánynak, hiszen az összeg 70 százalékát tőlük vonták el – írja a sonline.hu.