Keszthelyen megkoszorúzták a Balatont és videóban üzentek (tvkeszthely.hu)

Keszthely turisztikai értékei, természeti adottságai, történelmi múltja és hagyományai várni fogják a vendégeket a járvány után is. Ez az üzenete annak a videónak, melyet a Polgármesteri Kabinet és televíziónk készített. A járvány miatt elmaradt a május elsejei szezonnyitó, ennek ellenére Nagy Bálint polgármester megkoszorúzta a Balatont, bízva abban, hogy a nehézségeken minél előbb túl lesz a város.

Keszthely szépségét, egyediségét és hangulatát idézi fel a kisfilm. Megjelennek benne a város turisztikai értékei, történelmi múltja és hagyományai is. Olyan közismert személyek szólalnak meg benne, mint Szálinger Balázs. A József Attila-díjas költő úgy fogalmaz, maga a szürrealitás, hogy a Helikon elmaradt.

„Akármit gondolunk, ezek a hagyományok, hogy Helikon, vagy a szezonkezdet, vagy élet kezd lenni május elsejétől a pavilonsoron – ezek mozdíthatatlanok, ez elé nem tud keresztbe feküdni semmiféle rendszer, semmiféle járvány, semmiféle háború. Ezek ki-ki maradnak, de aztán utána újra életre kelnek, úgyhogy én úgy fogom fel, hogy van szezonkezdet és van szezon, mint ahogy lesz Helikon, én meg majd megyek haza és alig várom” – fogalmazott a keszthelyi születésű József Attila-díjas költő.

A múzeumokról Gyanó Szilvia beszél. A Balatoni Múzeum néprajzkutatója elmondja, hogy a kiállítóhelyek a szünetet arra használják fel, hogy megújulva fogadhassák majd az érdeklődőket. Pampetrics Milán borkereskedő úgy fogalmaz, hogy a most nyugodtabb arcát mutató belváros remélhetőleg újra fesztiválok, rendezvények helyszíne lehet és a kereskedők, vendéglátósok nagyon várják vissza a vendégeket.  Rúzsa Magdi bizakodóan fogalmaz a videóban. Hangüzenetében reményét fejezi ki, hogy hamarosan újra koncertezhet a városban.  Az énekesnő mindenkinek kitartást kíván és örömmel beszél a városról: „Keszthelyre mindig szívesen visszajárok és várom már végre azt, hogy szabadon jöjjünk-menjünk újra és mindig eszembe jut az az érzés, amikor a Balaton környékén koncertezünk, ahogy végre meglátjuk a tavat és jó idő van és fagyizó emberek…és ez az egész hangulat annyira sokat ad.

 Manninger Jenő is elküldte videóüzenetét. A térség országgyűlési képviselője abban bizakodik, hogy a járvány elmúltával ismét fellendül a turizmus és sokan élvezhetik majd a valódi balatoni évadnyitót.

Keszthely polgármestere is megfogalmazza üzenetét. Nagy Bálint arról beszél, hogy a vírussal sok lemondás és nehézség jár, de abban biztos, hogy együtt ezen is túl leszünk: „Az idei évben a koronavírus járvány sajnos felülírta a terveinket. Bár nagyon készültünk, de több rendezvénnyel együtt az idei balatoni szezonnyitót sem tudjuk sajnos megtartani. Tudom, hogy nagyon sok mindenről kellett az elmúlt időszakban lemondanunk és tudom, hogy ez sokakat szomorúsággal és bizonytalansággal tölt el, de egy dologban biztos vagyok, együtt ezen is túl leszünk.” 

A hagyományos balatoni évadnyitó egyik fő mozzanata a tó megkoszorúzása. A járványügyi helyzet miatt erre, április 30-án, szűk körben került sor. Keszthely polgármestere két cserkész társaságában dobta be a koszorút a Balatonba, bízva abban, hogy a nehézségeken minél előbb túl lesz a város – számolt be az eseményről a Keszthelyi TV.