Keszthelyen is érezni lehetett a földrengést (zaol.hu)

A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium adatai szerint az 5,5 magnitudójú földrengés epicentruma Horvátországban volt. Az 5,0–5,9-es rengés közepes erősségűnek számít, a szerkezetileg gyenge épületekben már komoly károkat okozhat. Reggel 6 óra 24 perckor hazánk délnyugati településein, így többek közt Nagykanizsán, Beleznán, Szepetneken, Iharoson és Zalakaroson de Keszthelyen is is érezhető volt a földrengés.

A mindössze néhány percig tartó földmozgást a zaol.hu beszámolója szerint Zalaegerszegen, Keszthelyen és Hévízen is érezni lehetett, ám többek között Vas és Somogy megyéből is érkeztek jelzések.

A jelenség epicentruma Zágrábtól 7 kilométerre északra volt, 10 km mélységben. Érzékelték Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában és Ausztriában is. Kevéssel 7 óra után újabb rengés volt, jóval gyengébb, mint az előző, ezt is lehetett érezni Magyarországon.

Zágrábban szekrények dőltek el, falak repedtek meg, az épületekben – és a lezuhanó elemek miatt az autókban is – komoly károk keletkeztek. Az emberek újabb rengésektől tartva kimentek az utcára.

A jutarnjilist.hr cikke szerint Zágráb az első rengésben „nagyjából tíz másodpercig rázkódott”. A lap azt írja, hogy az emberek „pánikba estek az utcákon”. Az újság beszámolója szerint a horvát biztonsági erők evakuálták otthonából Zoran Milanović horvát államfőt.

Az index.hu összefoglalója szerint Damir Trut, a polgári védelem vezetője a horvát közmédiában azt nyilatkozta, az esetben többen megsérültek, de többségük könnyebben. Viszont van egy összeomlott ház, amely romjai alatt többen benn rekedtek. A legfrissebb hírek szerint komolyabban megsérült egy gyerek is, akire egy födém egy része esett.

A belügyminisztérium arra kéri az embereket, hogy hagyják el a lakásaikat, amíg nem kapnak további utasításokat a szeizmológusoktól, viszont a koronavírusra való tekintettel kerüljék a csoportokban való tömörülést, és tartsák egymástól a szükséges távolságot.