Keszthelyen is egyre több a tigrisszúnyog (tvkeszthely.hu)

Keszthelyen is egyre több a tigrisszúnyog. Július közepén már több területen találkozott a lakosság az ázsiai vérszívóval. Voltak olyan családi házak, ahol gyakorlatilag nem lehetett használni az udvart a rovarok miatt. A szakértők folyamatosan vizsgálják az invazív fajt és dolgoznak azon, hogyan lehet hatékonyan gyéríteni.

Fekete alapon hófehér csíkjai miatt könnyen felismerhető a tigrisszúnyog. A külföldről behurcolt faj jól alkalmazkodott az itteni viszonyokhoz. Szakértők azt figyelték meg, hogy lokálisan fordul elő, körülbelül 100-150 méteres körzetekben van jelen. Keszthelyen az Unterberger, a Zrínyi Miklós és a Vak Bottyán utcák környékén, valamint a kertváros több utcájában is találkoztak ezzel a fajjal. A következő években azonban egyre nagyobb területen várható a felbukkanása.

„Ahol le tudja rakni a tojásait, ott majd újra szaporodik és egyre több lesz a lakott területeken elsősorban. Ez nagyon érdekes, hogy nem annyira lehet a lakott területeken kívül megtalálni, mintsem benn. Ez azt jelenti, hogy valahogy az emberhez is köthető a léte. Ezt azzal próbáljuk magyarázni, hogy azokba a technikai vizekbe, lárvatenyésző helyekben élnek ezek a szúnyogok, amelyeket az ember hoz létre” – nyilatkozta Sáringer-Kenyeres Tamás entomológus szakértő.

Akár egy pohárnyi vízben is több száz szúnyog fejlődhet. Az udvaron tárolt vödröt, kannát, gyermekjátékot ajánlott felfordítani, hogy az esővíz ne gyűljön össze benne. A szakemberek tanácsa az is, hogy fedjük le az esővízgyűjtőket sűrű hálóval és rendszeresen cseréljük az állatok itatóvizét.

„Hogyha a lakosság oda figyel és megszünteti ezeket a lárvatenyésző helyeket, ezeket az élettereket, azzal rendkívüli módon tudja segíteni a szúnyogállománynak a csökkentését. Erre szeretnénk mindig felhívni a figyelmet, mindenkinek a figyelmét, hogy az itt élők és a turisták is nagyon sokat tehetnek annak érdekében, hogy nyugodtan és békésen teljenek a nyári hónapok” – nyomatékosított a szakértő.

Sáringer-Kenyeres Tamás hozzátette, megjelenésük óta vizsgálják a szakértők a tigrisszúnyogokat.  A gyűjtések megmutatták, hogy teljesen más az aktivitásuk, mint az eddig megszokott fajoknak. A nap bármely szakában, akár reggel, vagy a legnaposabb déli órákban is megjelennek és támadnak. Ráadásul  fürgék, nehéz őket lecsapni. A tigrisszúnyog több betegséget terjeszthet, Magyarországon a legjelentősebb a nílusi láz. Azonban az észlelt betegségek száma nem jelentős. Idén 50-nél kevesebb betegséget regisztráltak az orvosok.

A szakértők szerint biológiai úton nagyon nehéz őket gyéríteni, hiszen a lakott területeken nem tudják elérni a tenyészőhelyeket, ezért a kémiai módszer lehet hatékony, amivel a kifejlett vérszívókat lehet gyéríteni.  A most érkezett hidegfronttal várhatóan kevesebb lesz a tigrisszúnyog.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.