Keszegrágó Napok Balatonkenesén – új rendezvény a Balaton partján

Tíznapos zenés-gasztronómiai programsorozattal várják a Balatonkenesére látogatókat július 26. és augusztus 4. között a Széchenyi Parkban. A Keszegrágó Napokat idén először rendezik meg a városban – a nyaralók, lakók, és minőségi szórakozásra vágyó környékbeliek számára. A rendezvényen találkoznak a balatoni horgászok is: augusztus 3-án a Balatoni Horgászok Napján halászlé és egyéb halételek készülnek majd a főzőversenyen. A programokra a belépés díjtalan, a gyermekeket külön foglalkozásokkal várják majd hétvégente.

A változatos zenei kínálatban mindenki megtalálja majd a kedvére való stílust, a gasztroduvarban pedig a neki való finomságot. Az idei év kiemelt hala a keszeg, a hagyományos balatoni ételek mellett változatos halételekkel, különlegességekkel készülnek a szervezők, például mint a morzsában sült lazac, sáfrányos kaprimártással vajon piruló paradicsomos hagymás burgonyával. De lesz harcsapaprikás, kétféle halászlé, és persze keszeg, süllő, hekk, lazac minden mennyiségben. Fergeteges retro partyval indul a rendezvénysorozat Balatonkenesén, érkezik a Band of Streets és DJ Edgar. A pop-rock vonalon színpadra lép a Dirty Slippers és a Petőfi Rádióból jól ismert Chain Bridge Pop csapata.

Augusztus 2-án Vastag Tamás hozza el a legnagyobb slágereket a Balaton partjára. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a környékbeli zenekarok meghívására, így fellép a Moldován Dixie Band, a Dogs n’ Roses, a Simplace, Fruzsi & Badman, a Soul and Emotion és a Blackjack Duó is. Július 30-án a Vasvarjú Zenekar tagjai népdalokat hoznak kicsiknek és nagyoknak – egyéni stílusban, rock, pop, funk és jazz elemekkel, táncházzal is készülnek. Augusztus 1-jén zenés gyermekprogrammal és esti country show-val érkezik a Varnyú Country. Mindkét hétvégén délutáni gyermekprogramok is várják a családokat.

A Balatoni Horgászok Szövetségével együtt rendezik meg augusztus 3-án délután a II. Balatoni Horgászok Napja elnevezésű programot. A halétel készítő versenyre a horgászok ingyenesen nevezhetnek július 30-ig. A csapatok a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. támogatásának köszönhetően 3 darab 2 kg súlyú pontyot készítenek el. A zsűri az elkészült ételek ízvilága mellett a tálalást is értékeli majd. Az estét humorral fűszerezi Bihari Gellért, majd a Fourtissimo Jazz Orchestra produkcióját láthatják és hallhatják a Széchenyi Parkban. A tíznapos sorozat közkívánatra tánccal, mulatással zárul, Gyémánt Valentin, valamint a Matyi és a Hegedűs lép színpadra.