Még mindig nem fagyott be a Balaton, mert bár a hőmérséklet siettette a jégképződést, a múlt hét közepe óta fel-feltámadó erős szél mozgásban tartotta a vizet – jelezte a Magyar Időknek a Siófoki Viharjelző Obszervatórium vezetője. Horváth Ákostól megtudtuk: a múlt szerdán érkezett hidegfront gyorsította a jegesedést, de a tó téli páncélja nem volt hosszú életű, mert a szombaton és vasárnap érkezett újabb hidegfronttal együtt a tó térségét a viharos szél is elérte.
A hét elejétől csendesebb időszak következik, de lesz hó és szél is. Éjszakánként néhol akár –14 Celsius-fok alá csökkenhet a hőmérséklet, de mivel napközben olvadhat a jég, és a meteorológiai előrejelzés szerint 70 kilométeres széllel is számolni kell, kérdés, képes lesz-e ellenállni az először csak a partközelben vastagodó jég az erős szélnek.
A fagyás rendkívül lassú folyamat, ezért az alsóbb rétegekben lévő víz csak nagyon ritkán dermed meg. A tavak mélyén így általában kellően meleg marad a hőmérséklet ahhoz, hogy a halak ne pusztuljanak el.
A korcsolyát tehát egyelőre korai volna elővenni, a balatoni vízi rendészet pedig arra int: senki se próbálkozzék bizonytalan vastagságú jégre lépni. Műjégpályát viszont több helyütt is nyitottak: az elsőként kialakított balatonlellein kívül Keszthelyen, Siófokon és Veszprémben is várják az egyik legnépszerűbb téli sport kedvelőit – írja a Magyar Idők.