Hívek nélkül ugyan, de nagyböjt lévén pénteken megtartották a keresztúti ájtatosságot a Szentlélek-templomban. Tóth Tamás káplán egyedül járta végig imával kísérve Krisztus szenvedésének útját.
A Via Dolorosát a hívek is átélhetik, a keresztútról ugyanis a helyi televízió felvételt készített, amelyet péntekenként adására tűz, illetve közösségi felületein is hozzáférhetővé teszi azt- írja a zaol.hu.
– Ez egy másfél kilométeres út, és már a korai keresztények is rendre végigjárták, ám idővel feledésbe merült – fogalmazott az esperes-plébános.
– Akkor jött újra szokásba, amikor ferencesek kerültek a Szentföldre, s végigvezették a zarándokokat a Via Dolorosán. Tizennégy stációt jelöltek ki, ami később tizenötre bővült, utóbbi Krisztus feltámadását ábrázolja. Ám mivel nem minden hívő jutott el oda, idővel templomokban, illetve szabadtéren is készítettek keresztutat, kálváriát. A stációk abban segítenek, hogy az ember átélje Jézus szenvedését, és megértse, Jézus mit vállalt értünk, bűneinkért – mondta el a zal.hu-nak Kiss László, esperes-plébános. .