A Füredi Szüret részeként három korcsoportban süteménysütő versenyt rendeznek Balatonfüreden. A sütimesterek értékes jutalomban részesülnek, de készítményeikkel jótékony célra adakoznak is – olvasható a város honlapján.
A Füredi Szüret programsorozat keretében három korcsoportban 03-12 év (minimester), 12-18 év (tinimester) és19-99 év (ifjúmester) mérettetnek meg a sütemény készítők.
Akik kedvet éreznek a versenyhez, nem kell mást tenniük, mint október 17-én, vasárnap, 10-12 óra között között elmenni a Kisfaludy Galériába. Hozni magukkal egy tepsi sós vagy egy tálca édes sütit, esetleg egy izgalmas tortát. Az egyetlen feltétel: a versenysütemény mellé passzoljon egy pohár bor vagy must. (A hozzáillő bor megnevezése előny, de nem feltétel.)
A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri értékeli, akik az ízélmény mellett a küllemet és a tálalást is értően gusztálják. A zsűri elnöke Szó Gellért mestercukrász lesz, aki süteményeivel eddig kétszer is elnyerte Az ország tortája díjat.
A díjazottak értékes jutalomban részesülnek, az elsők pedig egy évig viselhetik a Balatonfüred Sütimestere címet.
Eredményhirdetés délután egy órakor a Kisfaludy Színpadon.
A pályázók a versenyben való részvételükkel jótékony célra adakoznak, hiszen a süteményeket a szervezők elárverezik.
A verseny végén a süteményeket Balatonfüred legkisebb általános iskolájának enyhe fokban értelmileg sérült tanulói kapják meg. A versenyre beérkező süteményeket felszeletelik és a vásárlók adományaiból a diákoknak kreatív kézműves foglalkozások alapanyagait vásárolják meg a szervezők.
Minden szelet sütemény adomány ára minimum 300 forint.
További információk itt: 30/592 6702.