Hamarosan megvalósul egy, a balatoni kerékpárúttal csaknem párhuzamosan futó, kitáblázott földbringaút – tudta meg a Magyar Idők a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnökétől.
Németh Zsolt jelezte, az a szándékuk, hogy a Balaton körül is megvalósuljanak a földutas kerékpározás rendezett feltételei, a csillagtúra-útvonalhálózat kialakítása a régió turizmusa szempontjából is fontos. Ez egyébként a balatoni turizmus fejlesztése szempontjából is fontos, hiszen több élménypontra eljutnak a kerékpárosok, eközben több szolgáltatást vesznek igénybe – mondta.
Az alelnök felidézte: a hazai és külföldi bringásoknak a Balaton-felvidéki csillagtúrákban a táj szépségén kívül főleg az a vonzó, hogy szemben az ausztriai vagy a svájci csillagtúra-útvonalakkal, a Balaton környéki utak akadályait a szeniorok is képesek legyőzni.
– November közepén Sümegen tartottunk egy fórumot, ahol döntöttünk egy, a Balaton-felvidék szakrális helyeit, nevezetes templomait, romjait, temetőit összekötő zarándokút kialakításáról. Ugyancsak ott határozta el a tíz legjelentősebb balatoni civil szervezet vezetője, hogy sürgeti, ugyanakkor minden erejével segíti a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. balatoni bringakörút korszerűsítésére irányuló tevékenységét, főként a biciklisek biztonságát veszélyeztető, kritikus útszakaszok nyomvonalának módosítása kapcsán – jelezte Németh Zsolt.