Kényszerköltöztetés a Balaton mellől, hetven kilométerrel odébb (nepszava.hu)

Egy héttagú, szegény sorban lévő családnak – melynek több tagja fogyatékkal él – hetven kilométerrel odébb vett egy házat egy balatoni település – írja a nepszava.hu.

 
Megszólítottuk volna, de a harmincas férfi leszegett fejjel ballagott el mellettünk, aztán eltűnt egy romos ház kerítése mögött. – Ez van egész nap, jön-megy megállás nélkül, szótlanul. Néhány napja az ablakból láttam, hogy bejött az udvarba, amikor megkérdeztem, mit akar, válasz nélkül sarkon fordult és kiment – mondta egy idős bakházai asszony. – Egyedül élek, elhihetik, félek, amikor idegenek mászkálnak a kertemben.

Ander Balázs, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője október elején a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a Bakházán történtekre: a halmozottan hátrányos helyzetű településre a helyiek megkérdezése és tudta nélkül egy héttagú családot költöztettek a Balaton mellől, miután elbontott házuk helyett a balatonújlaki önkormányzat hetven kilométerre, az alig másfélszáz lakosú, dél-somogyi zsákfaluban vásárolt nekik szükséglakást. Az ellenzéki honatya szerint az eljárás nemcsak az elköltöztetett család miatt aggályos, hiszen jól mutatja, hogy a tehetősebb önkormányzatok az ország szegényebb vidékére transzportálják a szociálisan vagy más szempontból problémás lakóikat, hozzájárulva az amúgy is leszakadt területek további elgettósodásához.

Bakházára október első napján, rendőri felvezetéssel kanyarodott be a kisbuszból, személy- és teherautóból, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kocsijából álló konvoj, mely a Kossuth utca 55. előtt állt meg. A helyiek meglepetésére kiderült, egy héttagú családot költöztettek Balatonújlakról a településükre.

– Semmit sem tudtunk róluk, azt sem, hogy érkezni fognak – állította Nagy Tibor polgármester. – Csak, amikor lepakoltak, keresett meg a balatonújlaki polgármester, s mondta el, kik ezek az emberek, s miért hozzánk költöztették őket.

A teljes cikk itt elolvasható.