Károsíthatta a szőlőt a kései fagy? (veol.hu)

Elég hűvös volt az elmúlt éjszakákon a Balatonfüred-csopaki borvidék termőterületein, lehet aggódni a szőlőkben a kora tavaszi fagykár miatt.

A nedvkeringés már beindult a szőlőben a jobb fekvésű területeken, s ilyenkor már hajlamos a szőlő a fagyásra.

– Szerencsére az előrejelzett mínusz tizenöt fokok nem érkeztek meg, tegnap is csak mínusz két, mínusz három fok volt, napközben pedig nulla fok fölé emelkedett a hőmérséklet. Bízunk abban, hogy a viszonylag rövid ideig – egy-egy éjszaka – tartó fagy és mínusz 3-5 fokok még nem károsították a rügyeket. A szőlőben keringő nedv nem tiszta víz, fagyáspontja nulla fok alatt van – mondta Koczor Kálmán, a Koczor Pincészet tulajdonosa.

A szőlő nagyon jól telelt, nagyon korai rügyfakadásra lehetett számítani, egészen a mostani lehűlésig. A szőlő 10 fok körüli talajhőmérsékleten indul meg, akkor lehet majd rügyfakadásra is számítani, ami a meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan még néhány hét múlva várható.

– Általában a korai érésű fajták érzékenyebbek a hidegre. Itt a környéken az olaszrizling, a szürkebarát, ottonel muskotály és a chardonnay a meghatározó fajta, ezek jó közepes vagy késői érésűek, nem túl érzékenyek a hidegre. A Balaton környéki ültetvények nagy előnye, főleg, ha első osztályú szőlőkataszter-területen vannak, hogy ezeken jelentős lejtő is van. Ezeken a területeken folyamatos az áramlás, egészen más, ha mozog a levegő, vagy ha beül a völgybe. Itt nem sok ilyen fagyveszélyes völgy van, és bízunk benne, hogy nincsenek és nem lesznek jelentősebb fagykárok – tette hozzá a szakember.

Tavaly olyan szerencsés volt a csapadékeloszlás a szőlő szempontjából, hogy gombabetegségek ellen alig kellett védekezniük a gazdáknak. Vízben idén egyelőre nincs hiány.

– Itt, a domboldalakon még nem volt rá példa, hogy a vízből túl sok lett volna. Csapadék szempontjából ez viszonylag jó tél volt, a talaj szinte két-három napot volt fagyott állapotban. Az összes lehullott csapadék be tudott szivárogni. Voltak intenzív esők, a talajok vízkészlete a maximális szint körül mozoghat. Ez annyit jelent, hogy ezzel a vízmennyiséggel, még ha száraz is lesz a tavasz, a szőlő május végéig el tud gazdálkodni – mondta a veol.hu-nak Koczor Kálmán.

A szőlész szakember abban bízik, hogy a remek 2017-es évjárat után idén akár egy még jobb is jöhet.