Feladta a leckét idén az időjárás a hazai tógazdaságoknak, a kevés csapadék és a nagy meleg sem kedveztek a halnevelésnek. Az aszály miatt ráadásul a takarmányárak is felfelé kúsztak. A szezont ugyanakkor összességében eredményesen zárhatja az ágazat, a kereslet pedig mind a hazai, mind a külpiacokon jelentős a magyar haltermékek iránt – írja a magyaridok.hu.
A tógazdaságoknak sem tett jót az idei meleg és aszályos időjárás. Míg az év elején még a tavak magas vízszintje okozott gondot, a hirtelen jött felmelegedés és a tartósan csapadékhiányos idő miatt gyorsan apadtak a természetes vizek és a halastavak egyaránt.
Emiatt néhány helyen halpusztulás is előfordult. Amikor pedig megérkezett az eső, az rendre heves zivatarok formájában jött, ami szintén kedvezőtlenül hatott a halastavak állapotára.
Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: a nagy meleg a takarmányárak kapcsán közvetett módon is hatással volt az ágazatra.
Az Európa-szerte jelentős aszályprobléma felfelé hajtotta az árakat. Bár itthon hiányról nem lehet beszélni – ahogyan néhány uniós országban ettől tartanak a gazdálkodók – a drágulás azonban erősen érezhető.
A hosszabb szezonnak köszönhetően több idejük maradt a halaknak a fejlődésre, így az őszi lehalászás idején nagyobb méretű halak kerültek ki a tavakból. A piac továbbra is élénk, Lévai Ferenc szerint a jelenleginél jóval nagyobb mennyiséget is el tudnának adni a gazdaságok.
A külföldi partnerek nem mindegyikét sikerül ellátni, a belföldi keresletet azonban egészében ki tudják elégíteni a halgazdaságok. – Nagyon fontos célunk, hogy az áfacsökkentés hatására élénkülő keresletet, amit az Agrármarketing Centrum akciói is tovább növelnek, ne törjük meg azzal, hogy szűk a kínálat.
Minden termelő azon van, hogy a belföldi partnereit maradéktalanul el tudja látni kiváló minőségű haltermékekkel – fogalmazott a szóvivő. Hozzátette: a karácsonyi időszak ebből a szempontból is nagy próbatételt jelent majd a gazdaságoknak, ugyanakkor minden bizonnyal a főszezonnak számító ünnepi időszakban is bő kínálat várja a vásárlókat.
Az időjárás okozta nehézségek ellenére meglátása szerint összességében az ágazat szépen teljesített az idén, talán meg tudja majd közelíteni a tavalyi eredményeket, vagy ha nem, csak kicsit marad el az egy évvel korábbi szinttől.
A szakember kiemelte, hogy a hagyományos tógazdaságok mellett egyre nagyobb szerepük van az intenzív telepeknek, ahol az időjárás kevésbé befolyásolja az eredményességet. Az ilyen gazdaságokból egyre több afrikai harcsa kerül ki, sőt ma már az európai harcsát is jellemzően intenzív körülmények között nevelik.
A kilátásokkal kapcsolatban jelezte: ivadékokból szerencsére jól állnak a termelők, ez fontos, hiszen ha nincs vetőmag, termést is hiába várunk.
Lévai Ferenc hosszú és hideg télben reménykedik, a sokáig megmaradó jégréteg ugyanis meg tudja védeni a halakat a kormoránoktól. A ragadozó madarak az előző szezonban nagy kárt okoztak a tógazdaságoknak.