Jurta extrákkal a Bakonyban (veol.hu)

Nyolc méter átmérőjű boldogság, a nyugalom ősi erővel megáldott és full extrával felszerelt szigete. Kerek forma ölelését biztosítja az felsőperei jurta. A Bakony fővárosához, ugyanakkor a természethez is egészen közel állították fel nemrégiben, az úgynevezett glamping jegyében, amiről érdemes többet megtudnunk.

Jó, nem egyedi, de mégiscsak fiatalos ötlet a falusi szálláshelyek kínálatában a jurta. Most már a Bakony fővárosának szomszédságában is áll egy, az Olaszfaluhoz tartozó Felsőperén. Zirc közelében nyújt lehetőséget az elcsendesedésre, olyan módon, hogy közben a természet nyugalmát, a csillagos égbolt látványát az ágyból nézve és épület kerek formájának ölelését élvezhetjük.

A négy évszakos, összkomfortos jurta alaprajzának átmérője nyolc méter. Csupa praktikum, minden felesleg nélkül, ugyanakkor a modern technika előnyeivel ötven négyzetméteren. Igazán egyedi szövésű díszítésekkel, megkomponált színekkel. A fürdőszobát és a konyharészt felszerelték mindennel, amire csak gondolhatnánk. Sőt, még a terasza is tágas ennek a bakonyi jurtának. Bejártuk, ezért mondhatjuk el mindezt.

Jurta – a hagyomány ereje

A jurta egy rácsos falú, kupolás tetejű, nemezzel borított, sátorszerű építmény, lakóhely, ami szétszedhető, könnyen tovább költöztethető. Épp ezért éltek ilyenben a honfoglalás kori magyarok is. A tetején egy kör alakú nyíláson távozott a tűzhely füstje, ennek az úgynevezett tündöknek egyébként a jurta összeállításakor is fontos szerep jut. Most ezen a keresztül Felsőperén is az ágyból csodálhatjuk a csillagos égbolt látványát.

A teljes cikk (fotókkal) itt található.