Jövőre már Erdélyből is a Balatonhoz repülhetnénk (sonline.hu)

Magyar lajstromjelű hidroplán landolt a Keszthelyi-öbölben idén júniusban. Az Aeroexpress Cessna 206 típusú géppel júliusban Balatonlellén is találkozhattak érdeklődők. Az új légitársaság azonban egészen más célokat is megfogalmazott – írja a sonline.hu.

Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress csoport alapító résztulajdonosa elmondta: a vízi repülés után a magyar regionális repülés fejlesztését is kitűzték maguk elé 30 személyes Embraer 120 utasszállító gépekkel. Most ér véget erdélyi járataik tesztidőszaka, és akkora az érdeklődés, hogy az Aeroexpress Regional és partnere, a BASe Airlines már dolgozik is a folytatáson.

Az elmúlt két hónapban Budapestet és Debrecent kötötték össze Kolozsvárral és Marosvásárhellyel, a terveik szerint azonban a jövőben nemcsak a keleti országrész, hanem Nyugat-Magyarország is elérhető lenne, hogy a Balatonhoz is lehessen majd repülni Erdélyből. Kiemelte: hétről hétre 20-30 százalékkal emelkedett a foglalások száma a teljes járatrendszerre vonatkozóan. Kiemelkedően népszerűnek bizonyult a magyar főváros és Kolozsvár régóta várt légi összeköttetése.

Megjegyezte: légitársaságuk bevezető járatai eddig Budapestet és Debrecent kötötték össze Erdéllyel, de már a közeljövőben bővítést terveznek. Tervezik, hogy jövő nyártól Debrecen mellett Nyugat-Magyarország bekapcsolják a közlekedésbe. Példaként a Balatont és térségét, Marosvásárhelyet, valamint a közeljövőben nyíló brassói repülőteret említette. Emellett természetesen a nagy balatoni álom, a vízirepülés folytatása változatlanul terveik között szerepel.

– Szeretnénk, hogy hidroplánunkkal több somogyi helyszínre is ellátogatnak a következő szezonban, ezzel a géppel nem a rendszeres utasszállítás a cél, hanem az különleges turisztikai élmény, amit nyújtani tud az utasoknak – emelte ki az alapító.

Volt már vízi repülés a Balatonnál

Az I. világháború során 1916-ban jelentek meg először a vízi repülőgépek a Balatonon, az olasz frontra induló repülőcsónakok Keszthelynél végeztek közbenső leszállást. Itt a személyzetek megpihentek, benzint, olajat vételeztek mielőtt nekivágtak a Triesztig tartó 400 kilométeres távnak.

1923 nyarán a nagyközönség számára is elérhetővé váltak a hidroplánok: a menetrendszerű külföldi járatok mellett beindultak a Budapest-Balaton közötti taxi-repülések is. Az első Budapestről Siófokra június 29-én közlekedett A második világháborút követően a múlt homályába veszett a vízi repülés, az Aeroexpress célja, hogy feltámassza azt – írja a sonline.hu.