Jó ütemben halad a Zalakarosi Fürdő felújítása (kanizsaujsag.hu)

 

A rekonstrukció során a fürdő ikonikus épületegyüttese, a több mint 25 éves gyógycentrum és kertje újul meg. A munkálatokat 2018. október 1-én kezdték, karácsony előtt pedig már megtörtént a közművek kiváltása, valamint a kupolás medencetér beüvegezése is. A vendégek a megújult fürdőt várhatóan a nyáron vehetik birtokukba.

– Lesz újdonság a medencetérben is, hiszen egy sósvízű medencét fogunk kialakítani, ami gyakorlatilag egy tengervizes medence lesz. Ez más fürdőkben is nagyon népszerű, ezért itt is meg fogjuk valósítani. Emellett 2019 februárjában elkezdődik majd az új, exkluzív szaunavilág építése is, ami az év végén lesz elérhető a vendégeknek – mondta Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

A Kanizsa TV Híradójának riportja itt látható.