Jó példát mutatnak a tihanyi horgászok (veol.hu)

A Balaton leghosszabb, még szabadon horgászható partszakaszát, a „Gödröst” takarították a hétvégén a horgászok a 71-es út elágazásától a RÉV-ig. Bár sok hulladék összegyűlt az akció során, a résztvevők mégis örömmel állapították meg, hogy a tavalyinál kevesebb a szemét.

Környezetvédelmi napot tartott a Tihanyi Horgász Egyesület, amelynél már évtizedes hagyománya van a szemétszedési akciónak, amelyhez tavalyelőtt már a civil szervezetek is csatlakoztak. Szombaton délelőtt a barátságtalan időjárás ellenére, 50-60 horgászra számítottak a három helyszínen: a Gödrös itatónál, a Hajóállomásnál és a Tihanyi Révnél. Urbancsok Zsolt elnök elmondta, hogy a helyi horgászok által alapított egyesületüknek jelenleg körülbelül 350 tagja van az ország minden részéből. A környezetvédelmi napon a hosszú partszakasz megtisztítása mellett rendbe rakták a három csónakkikötőt és elvégezték a stég javításokat is a horgászok.

Az akcióhoz kapcsolódó civil szervezetek pedig „kitakarították” az erdei sétányokat, a Belső-tó partját és a kilátó környékét, majd a résztvevőket délben egy közös pincepörkölt ebéd várta. Balogh Tibor a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének elnöke kiemelte, hogy a céljuk az, hogy megtisztítva adják át a fürdőszezon kezdetére azokat a területeket, amelyeket a horgászok használnak. A tihanyiak példája követőkre talált, mert például a peremartoni, a veszprémi honvéd, a révfülöpi és a vonyarcvashegyi horgász egyesületek is parttakarítást végeznek áprilisban és még folyamatosan csatlakoznak mások is az akcióhoz, amelyet a Balatoni Szövetség ülésén hirdettek meg.

A „Horgász, Te is szedd! Balaton 2019 „ felhívás lényege, hogy az önkormányzatok segítségével tegyék tisztává a horgászhelyeket és a Balaton partját április végéig. A Tihanyban szemetet szedő horgászok meglepetésként egy-egy Balaton szelet csokoládét kaptak ajándékba Balogh Tibortól – írja a veol.hu.