Jól halad az észak-balatoni vasútvonal fejlesztése (FüredTV)

Látványos fázisához érkezett az észak-balatoni vasútvonal villamosítása. A Szabadbattyán-Balatonfüred közötti első szakasz kiviteli munkáin már javában dolgoznak a szakemberek, a vonal több pontján látható kisebb-nagyobb munkavégzés. Balatonfűzfő állomás vágányhálózatát teljesen szétbontották, átépítették az akarattyai alagutat, sőt több helyen, például Balatonalmádi és Alsóörs között már a felsővezeték tartó oszlopokat is állítják. Az első villanyvonat 2021 nyarán futhat be Balatonfüredre.

A Szabadbattyán-Tapolca-Keszthely villamosüzem első ütemében átépülő állomásokon 55 centiméter magas akadálymentesített peronokat építenek, korszerű térvilágítást és hangos utastájékoztatót létesítenek – tudósít a Füred TV. A beruházás keretében úgynevezett vágányszabályozási munkálatokat is végeznek mintegy negyvenhat kilométer hosszon, valamint  öt és fél kilométeren átépül a meglévő vágány.

A nyári turisztikai turisztikai szezon idejére felfüggesztik majd a jelentősebb építést, hogy a vasúti közlekedés zavartalan legyen az északi partra. A vasúti szakasz villamosítása után várhatóan 2021 nyarától gyors és villamosított vasúti kapcsolat jön létre az észak-balatoni térség települései és a főváros között.

A vonalon újonnan beszerzett mozdonyok mellett a Flirt motorvonalok is megjelennek a jövőben. Az első szakasz átadása után megszűnik a székesfehérvári mozdonycsere is, a második, Balatonfüred-Tapolca szakasz villamosításáig így Balatonfüreden kerül majd sor a mozdonycserére.