A Balaton északi partján az egyik legkedveltebb üdülő település Vonyarcvashegy. Gazdálkodása jó, azt mutatja, hogy évek óta jelentős fejlődés tapasztalható. A nagy idegenforgalmat bonyolító nagyközségben 2024-ben is több beruházás valósult meg. Tervek továbbra is vannak, a lakosság igényeihez igazodva és a turisztikai vonzerők növelése mellett újabb beruházások indultak.
Vonyarcvashegyen a nagy fejlődés 1950-től indult el amikor a balatoni turizmus beindult és meghatározóvá vált a nagyközségben. A lakosság száma is egyre növekedett. A 2024 augusztusi felmérés alapján 2756 az állandó lakosok száma. Sok az üdülőtulajdonos, ami az idegenforgalomban is nagy szerepet tölt be. A település vezetése minden évben az átgondolt gazdálkodás mellett törekszik arra, hogy az igényekhez igazodva fejlesszenek. Költségvetésük tavaly a pályázati forrásokkal együtt közel egymilliárd forint volt.”A futó pályázataink is vannak, illetve önerős beruházásaink is vannak. Az elmondható, hogy Vonyarcvashegy költségvetése stabil, nincs hitelünk és ez nagyon fontos dolog. A hangsúlyt az ésszerű és fenntartható gazdálkodásra tettük, mint eddig is az elmúlt öt évben. Hiszen olyan elvonások,vagy nem bejött források miatt egy olyan ésszerű gazdálkodást kellett a tisztelt képviselőtestületnek alkalmaznia, amit fogunk tovább is ,hiszen a lakosság a bizalmát megszavazta számunkra. Ezért legfőképpen a közérzetjavító intézkedések lesznek a fő hangsúlyban. Illetve aszociális juttatásoknak a körét még bővítjük.”- adott tájékoztatást Pali Róbert polgármester.
A településfejlesztési koncepcióban elsődleges volt az úthálózat állapotának felülvizsgálata. Több utca megújult, új parkolóhelyeket alakítottak ki és a közvilágítást is modernizálták. Nagy hangsúlyt fektetnek továbbra is minőségi turizmus kialakítására. Egész évben programkavalkád várja a lakosságot és a vendégeket. Fesztiválok, koncertek, színházi előadások színesítik a kínálatot. Vonyarcvashegy nagy forgalmú,közkedvelt strandján folyamatos beruházásokat végeznek el és jelentős a zöldövezetek megújítása is. A legnagyobb bevételt biztosító strand, adja a fejlesztések alapját, a pályázati kezdő tőkét. Az önkormányzat fontosnak tartja a lakossággal, a vállalkozókkal való kapcsolat ápolását is. Pali Róbert 2019 óta a nagyközség polgármestere. A lakosság ismét bizalmat szavazott részére. Az újabb tervek megvalósításáról beszélt, amelynek megvalósítása hazánk egyetlen halászkápolnájának tövébe tervezett.
Szent Mihály dombi kivitelezés. Ott megvásároltuk a több mint 8000 négyzetmétert már öt éve. Ott fejlesztünk. Ami azt jelenti, hogy egy nagyon családbarát, egy madárfüttyös helyet szeretnénk létrehozni. Annak az előkészített folyamatai is működnek már. Azt a Szent Mihály –hegy Védő és Vendégváró Egyesület nyerte, Dallos Gina vezetésével. Partnerség van, úgyhogy együtt dolgozunk ezen. Itt a hivatal segít 100%-ban a projekt elkészítésében – nyilatkozott Pali Róbert.
A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.
Vonyarcvashegyen folyamatban van a Halászkert kialakítása is a strand mellett, ahol a halászat múltját és jelenét szeretnék bemutatni. A védelem alá vett Süllő II. utolsó épen maradt halászhajót a napokban már a végső helyére helyezték. Felújítása is elkezdődött.