Tovább nőtt 2018-ban a magyar gyógy- és termálfürdők vendégforgalma. A siófoki Galerius Élményfürdő és Wellnessközpont rekordévet zárt, hasonlóan a Dél-Balatontól alig félórányi autóútra eső Igali Gyógyfürdőhöz. A népszerű fürdők idén is jelentős összeget szánnak fejlesztésre, Zalakaroson például 221 millió forintos beruházással exkluzív szaunaparkot építenek. – A töretlen érdeklődést mutatja, hogy a pihenésre vágyó külföldiek egy része hónapokat tölt el egy-egy termál- és gyógyfürdő melletti kempingben – mondta a magyaridok.hu-nak Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.
Siófokon nemcsak a tengerparti hangulatot árasztó, fehér homokos plázs telik meg napozókkal, hanem – különösen a hűvösebb napokon – a város büszkeségének számító Galerius Élményfürdő és Wellnessközpont gyógyvizes medencéi is zsúfoltak. Tavaly 170 ezren keresték fel a Galeriust, és jellemző volt, hogy már az év elején, az első szaunaszezonban is rekordokat döntögettek – mondta el a Magyar Időknek Balogh Renáta fürdővezető.
– Vendégeink harminc százaléka külföldi, közülük az idősebbek a jótékony hatású, különböző betegségek megelőzésére alkalmas, termálvizes medencékben töltenek el órákat, a legfiatalabbaknak a 88 méter hosszú óriáscsúszda a legvonzóbb – tette hozzá. Ahhoz, hogy a kisgyerekes családok akár egy egész napot a fürdőben tölthessenek, tervezik egy élménygazdag foglalkozásokra alkalmas játszóház kialakítását is.
Az egyik legszebb somogyi tájegységet átszelő úton, Kőröshegy irányából mindössze 40 kilométert kell megtenniük az autósoknak az Igali Gyógyfürdőig, amely a korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is növelte vendégeinek számát.
– Kétszázhúszezren, a 2017. évinél 13 ezerrel többen kerestek fel bennünket, a hazaiak mellett a „már-már igalinak számító”, jórészt német és holland házaspárok, akik közül sokan egész nyárra ide költöznek – ismertette megkeresésükre Gellért Attila, a fürdő marketingvezetője. Az év első hetei sem múlnak el a már megszokott akciók és attrakciók nélkül: februárban például szerdánként fél áron látogathatják a fürdőt az idősek, és nem maradnak el a rendkívül kedvelt farsangi, éjszakai, medencés pezsgőzések sem.
A Nyugat-Európából a Balatonhoz tartó turisták jó része jövet-menet is útba ejti az ország egyik legkiválóbb fürdőjeként emlegetett sárvári fürdőt, így hovatovább a tótól alig több mint száz kilométerre lévő gyógy- és wellnessfürdő is a balatoni üdülőkörzet ernyője alá tartozik.
– Tavaly 767 ezer vendégünk volt, 12 ezerrel több, mint 2017-ben. Hatvanöt százalékuk magyar. A külföldiek elsősorban Ausztriából, Németországból és Csehországból érkeznek hozzánk. Sok milliót fordítottunk fejlesztésre: megújult a fürdő szállodájának recepciója, míg a kemping területén napelemes kandelábereket állíttattunk fel – válaszolta a fürdő látogatottságát és terveit firtató kérdéseinkre az intézmény marketingvezetője. Koós Melinda jelezte: a farsangi időszakban éjszakai jelmezes fürdőzést is rendeznek, amelyre külföldi vendégeket is várnak.
A Kisfaludy turisztikai fejlesztési program részeként kezdődik és 2020-ban fejeződik be az a 221 millió forintos beruházás, amelynek eredményeként a zalakarosi fürdő területén egy exkluzív, az élményfürdővel és a strandkerttel közvetlen kapcsolatban álló szaunaparkot vehetnek birtokukba a fürdőzők. De itt még nem állnak meg, továbbra is elsődleges marad az egészség megőrzését biztosító fejlesztés. Talán egyedülálló a magyar fürdők között az a kezdeményezés, amelynek során úgynevezett szaunamesterek bevonásával történik a vendégek szaunázási kultúrájának fejlesztése – tudtuk meg a fürdővezetéstől.
– A magyar turizmus egyik legvonzóbb létesítményei továbbra is a termál- és gyógyfürdők, amit a látogatottsági adatok is meggyőzően igazolnak. Az utóbbi években csaknem minden fürdő mellett létrejött egy sokféle igényt kielégítő kemping is. Jó példaként a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdő melletti ifjúsági kempinget említeném, amelybe nyaranként hosszú hónapokra beköltöznek a vendégek, elsősorban a hollandok és a németek – fogalmazott Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Mint mondta, egyre többen keresik fel a magyarországi termál- és gyógyturisztikai létesítményeket a szomszédos országokból, a Távol-Keletről, Ausztráliából és Új-Zélandról is.