Javában tart a balatoni bojlis horgászverseny (M1)

Csapatonként, tíz darab, kilenc kilogramm fölötti halat kell fogniuk azoknak a versenyzőknek, akik részt vesznek a 10. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen, amely a hét végéig tart Tihanytól Balatonföldvárig.

 

Ide fogjuk majd beakasztani a horgot, kell egy szilikon még rá és így fog kinézni a felszerelésünk – mondta az M1 Híradónak Imre Tibor, aki több mint húsz éve gyakorolja a bojlis horgászatot. Ezúttal Révfülöpön próbál szerencsét a 10. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen.

A bojlizás az azt jelenti, hogy van egy csali ami meg van formázva általában gömb alakra amiben van fehérje szénhidrát, különböző anyagok és ezekkel a csalikkal főleg a nagytestű halakat tudjuk megfogni – részletezte a tapasztalt horgász. A cél hogy minél több és minél nagyobb halakat fogjanak.

Nagyon nehéz kiismerni a halakat, nagyon nehéz kiismerni az időjárást, éppen az időjáráshoz képest milyen csalit válasszunk ahhoz, hogy a célba vett halunk kijöjjön a tóból, tehát hogy megpróbáljuk megfogni – hangsúlyozta Nyári János versenyhorgász. A jubileumi horgászversenyen négy nemzet száztizenhárom csapata méri össze tudását Tihanytól Balatonföldvárig.

Ez egy környezetbarát súly, ugyanis szankció alatt van, hogy elhagyó szerelékkel ólmot nem használhatunk – mondta el a Híradó stábjának egy másik résztvevő. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatosságra, így csak meghatározott felszereléssel lehet megmérkőzni a világ leghosszabb pontyfogó versenyén.

Ahhoz hogy versenybe kerüljön egy csapat, tíz darab, kilenc kilogramm fölötti halat kell fogni. Ez sok, ez nagyon nagy kihívás és néhány évvel ezelőtt talán még sokan azt is mondták volna hogy ez itt a Balatonban lehetetlen. Szerencsére most már az utóbbi évek bebizonyították hogy egyáltalán nem lehetetlen de tény hogy még a tapasztalt horgászoknak is egy nagyon nagy feladat – emelte ki Rátonyi Kriszta, a verseny háziasszonya.

A 10. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny százkilencven órán keresztül, egészen a hét végéig tart.