Ismét sokan költözhetnek a Balatonra (Népszava)

Egyelőre még nem jelentek meg nagy számban a nyaralótulajdonosok a balatoni településeken, de a helyiek számítanak, hogy a háromnapos hétvégével változik a helyzet. Akik távmunkában tudtak dolgozni, tavaly is kihasználták a nyaralójukat.

Az idén is arra számítunk, hogy lesznek, akik húsvétig, vagy, ha a jelenlegi szigorú korlátozások érvényben maradnak, akár egész tavaszra leköltöznek. Természetesen senkinek nem mondjuk, hogy ne jöjjön le a saját ingatlanába, de a szabályokat itt is ugyanúgy be kell tartani, mint a lakóhelyükön.

– mondta el a Népszavának Szigliget polgármestere. Balassa Dániel kifejtette: jelenleg egy bolt üzemel a településen, a hosszú hétvégére azonban kinyit már egy másik is, így lesz hol bevásárolni a faluban, s a kereskedők felkészültek a nagyobb forgalomra. A vendéglátóhelyek viszont zárva vannak, még elvitelre sem dolgoznak, de elképzelhető, ha jelentősen nő a nyaralók száma, kinyitnak.

Egyelőre csütörtöktől vasárnapig vagyunk nyitva, ám, ha a forgalom indokolja, azonnal át tudunk állni a napi nyitvatartásra

– fogalmazott Balla György, a balatonmáriafürdői Port Étterem és Panzió tulajdonosa. Szerinte az időjáráson is múlik, mikortól költöznek le többen a nyaralójukba, s a kisebb településeken egyelőre nem lesz olyan látványos a nyaralószám növekedése, mint a tóparti városokban. A tapasztalat, hogy leginkább a budapestiek jönnek, de nem okozhat problémát a kiszolgálásuk.

A napi forgalomból ki tudjuk számolni az elkövetkező napok rendeléseit, de a tavalyi tavasz is elég támpontot ad. 

– állította egy balatonboglári bolt vezetője. Szerinte a tapasztalat, hogy a városokból érkezők jellemzően csak péksüteményért és napi dolgokért jönnek boltba, a nagybevásárlást elintézik odahaza a leköltözés előtt, ha pedig kifogynak, a Balatonnál is elmennek a multikhoz.

Galácz György balatonmáriafürdői polgármester szerint a két helyi bolt tulajdonosai kifejezetten örülnek a megnövekedett forgalomnak.

Nem hinném, hogy komolyabb tumultus alakulna ki a későbbiekben sem, hiszen a helyiek is Marcaliba vagy Keszthelyre mennek a nagyobb bevásárlások miatt. Eszünkbe sem jut, hogy megkérjünk bárkit is, maradjon otthon, mindenki ott próbálja átvészelni a járványt, ahol tudja és akarja, a szabályokat pedig mindenütt ugyanúgy be kell tartani.

– fogalmazott.

Hozzátette: tavaly a lezárások elején tényleg voltak kisebb problémák, de aztán mindenki, így a nyaralók és a helyiek is megértették, ha betartják az előírásokat, akkor normálisan lehet élni.

Ahogyan arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt, múlt hét végén a balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke felhívással élt a Balatonhoz érkezőkhöz. Lombár Gábor egyebek mellett azt kérte, mivel a járványhelyzet komolyabb az egy évvel ezelőttinél,  amit lehet – egyebek mellett bevásárlás – a lakóhelyükön intézzék az idelátogatók.