Ismét megrendezték a Vadászati kultúra ünnepét a Helikon Kastélymúzeumban (zaol.hu)

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke köszöntőbeszédében azt mondta, „a vadászat azért különleges, mert az ember antropológiai természetét egyetlen aktusban képes megragadni, annak az összetettségében, hogy egyszerre része a naturának és a kultúrának” – írja a zaol.hu.

Majd idézte Ortegát, aki szerint az ember a természet szökevénye, és ezért, miután mindannyiunk ősei vadásztak, a természetünkben hordjuk a vadászatot, sőt: már az ember előtti létben is minden lény, a természet rendjéből következően: vadászott – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, minderre ráépül a kultúra katedrálisa, hiszen például az ősember is díszítette vadászeszközeit, s a tevékenység mindig jelen volt a művészetben.

– A vadászat azért különleges, mert ezáltal az ember egyszerre éli meg a natúrát és a kultúrát, a természet rendjét és azt a civilizációt, ami erre ráépült – fogalmazott Semjén Zsolt. – Tehát a vadgazdálkodás és a vadászati kultúra megalapozza és kibontakoztatja antropológiai természetünket, s e tekintetben mi Közép-Európában különleges örökség folytatói vagyunk, amelyben benne van az Ázsiából hozott örökségünk – például a lovas, solymász, íjász hagyomány –, amely elsősorban a volt Habsburg Birodalom országaiban a világon egyedülálló vadászati kultúrával gazdagodott, ami a legkifinomultabbá és a legmagasabb rendűvé fejlődött.

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója, a Zala Megyei Vadászszövetség elnöke megnyitóbeszédében kijelentette: az elmúlt időszakban nagyon sokat tettek azért, hogy az intézmény a vadászati kultúra otthona legyen, s remek kooperációban dolgoznak együtt e célért a Vadászati Kulturális Egyesülettel.

A direktor arról is beszélt, a tavalyi hazai rendezésű vadászati világkiállítás fontos üzenete volt a fenntarthatóság, a hagyományos vadászati módok pavilonja pedig Keszthelyre került, amelynek fogadásához új épület készült.

Pálinkás Róbert kiemelte: a vadászati kultúra az egyetemes történelmünk része, „s mindenki, aki tesz azért, hogy ezt megőrizze, fejlessze és bemutathatóvá tegye, az komoly és fontos missziót vállal”.

Az ünnepségen átadták a Vadászati Kulturális Egyesület elismeréseit, majd Hidvégi Béla világvadász tartott tárlatvezetést a különleges múzeumban.