Nem mindennapi körülmények között jelentették be a Balatonalmádi Rátonyi Róbert Operettfesztivál programjait a településen hétfőn.

Az esemény kezdetén Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna kreatív igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd a programok részletes ismertetésével indította el az egyedülálló kezdeményezést és a csobbanással egybekötött rendkívüli sajtótájékoztatót Keller János, a fesztivál művészeti vezetője. A rendezvény július 26-án, pénteken 18 órakor egy látványos, élő zenés felvonulással indul a Wesselényi strandtól a Városház térig, ahol 18.30-tól rendezik meg a Balatonalmádi Rátonyi Róbert Operettfesztivál nyitóceremóniáját. Este fél 9-től Bor, mámor, szerelem címmel élő zenés operettkoktéllal várják a látogatókat a Magtár pincebejárója előtti téren.
A fesztivál második napján, július 27-én, szombaton 12 és 13 óra között az Operett zengi be egész Balatonalmádit elnevezésű programmal viszik közelebb a műfajt a településen élőkhöz és a városban nyaralókhoz. Késő délután, 18 órától a Játsszunk bohócot! című meseelőadást tekinthetik meg az érdeklődők a Wesselényi strandon. A Balatonalmádi Rátonyi Róbert Operettfesztivál záró produkciója a Szellők szárnyán című operettgála lesz, melyet 20.30-tól tekinthet meg a közönség a Magtár pincebejárója előtti téren.
A teljes cikk itt elolvasható.