Interjú Ukrajna tiszteletbeli siófoki konzuljával (siofok.hu)

Optimista ukránokról, I. András királyról, lebombázott iskoláról és egy megdöbbentő hazai felmérésről szól a siofok.hu interjúja Horváth Zoltánnal, Ukrajna tiszteletbeli siófoki konzuljával. „Vsze bude dobre, minden rendben lesz..”

Vsze bude dobre, minden rendben lesz...
Horváth Zoltán, Ukrajna tiszteletbeli siófoki konzulja (Fotó: siofok.hu)

 

 A rokonai jól vannak odakint?

– Igen, nagynénémék, unokatestvéremék a mai napig kint élnek Nyugat-Ukrajnában, Ternopil közelében. Ők nem akartak átjönni, mert az ország nyugati felén nyugalom van. Jóval biztonságosabb annak ellenére is, hogy érte már támadás a Kárpátokat is, Lemberget rakétatámadás többször is. De kelethez képest sokkal kevésbé veszélyes. Szomorú, számunkra szinte felfoghatatlan helyzet az, amit át kell élniük azoknak, akik keletről menekültek el, vagy azoknak, akiknek nem volt lehetőségük elmenekülni. Sokaknak azok közül, akik átjöttek, lerombolták a városukat, vagy azt a városrészt, ahol laktak. Az azonban tény és nyilván sokakat meglepett nem csak keleten, hanem nyugaton is, hogy az ukrán nép mennyire becsülettel helytáll az agresszióval szemben és mennyire hazafiak lettek. A bizakodás, a remény nem hagyta el őket, a Törekiben befogadott menekültek is állandóan elmondják, hogy optimisták, bíznak a békében, abban, hogy mielőbb hazatérhetnek. Az ukrán nép amúgy is jóval optimistább, mint a magyar. Ők optimistábban látják a saját helyzetüket és jövőjüket, mint ahogyan mi, magyarok az övékét…Magyar emberként gyakran zavar, hogy amikor egy problémának nem látszik a gyors megoldása, azt mondják, vsze bude dobre, vagyis minden rendben lesz. Ilyen pozitív a hozzáállásuk és ezt a háború se változtatta meg; ez nagyon fontos ebben a krízishelyzetben, mert jövőt építeni csak így lehet.

 

Egyszer majd talán valóban minden rendben lesz, de egyelőre még ennek a problémának se látszik a gyors megoldása… Nyilván váratlanul sok teendője akadt az elmúlt hónapokban a tiszteletbeli ukrán konzulnak is… Egyáltalán, hogyan lett Önből tiszteletbeli ukrán konzul itt, Siófokon?

– Valóban nem számítottam rá, hogy ennyi feladatunk lesz, hogy ennyire az érdeklődés középpontjába kerülünk. Amikor felkértek erre a nemes célra, akkor még csak arra gondoltam: édesanyám számára (aki akkor még élt) is jóleső érzés lesz, hogy a fia annak az országnak a a tiszteletbeli konzulja, ahonnan ő származik. Édesanyám ukrán, Ternopil megyéből való, édesapám magyar, én már Siófokon születtem 1979-ben. Szüleim találkozása a Szovjetunió időszakára nyúlik vissza: épült a Testvériség gázvezeték, baráti szocialista országként a magyarok építették az egyik szakaszát, édesapám volt a kompresszorállomás építésvezetője abban a faluban, ahol anyukám lakott, ő a helyi tanácson dolgozott. A többi meg már történelem…

 

Van még ilyen tiszteletbeli ukrán konzulátus Magyarországon?

– Szegeden, az volt az első, de a tiszteletbeli konzul nem él ott úgy életvitelszerűen, mint én Siófokon.

 

A háború kitörése óta is járt odaát?

– Azóta nem, de előtte havi gyakorisággal mentem diplomáciai, üzleti ügyeket intézni, Kelet-Ukrajnába is. Néhány éve adományoztam egy játszóteret Donyecktől 40 kilométerre egy kisvárosban, Volnovakhában, a 2014-ben meghúzott frontvonaltól 20 kilométerre. Ez egy iskola mellé került, ahol egy számítógéptermet is berendeztünk a Félelem Nélküli Élet elnevezésű jótékonysági alapítványom révén. Egy kis csoportnak elkezdtük online oktatni a magyar nyelvet, az első iskolai év után pedig a csoportot egy hétre vendégül láttam Siófokon. Óriási élmény volt számukra a Balaton, tudni kell, hogy ők már akkor is háború közelében éltek, gyakran lehetett hallani kintjártamkor is, hogy ágyúznak. A következő tanévkezdéskor az ukrán iskola felvette tantervébe idegen nyelvként a magyar oktatását. Ezt az iskolát azóta lebombázták, szinte mindenki elmenekült onnan, a várost szétlőtték. Európaiként ezt nehéz elképzelni, mert eddig úgy gondolta az ember, hogy ha hallunk is ilyesmiről, az nagyon messze van tőlünk – és most kiderült, hogy nem is olyan messze….

 

Ukrajnában hogyan tanítják az ország történelmét és hogyan az orosz-ukrán „barátságot”?

– Mivel én idehaza jártam iskolába, ebben nem vagyok kellően tájékozott, de tény, hogy a Szovjetunió felbomlásáig nagyon sok vegyes házasság jött létre, ami a mai napig meghatározó, ezért is nehéz helyzet ez a háború. Ukrajna azonban több mint 30 éve függetlenné vált, de lám, az eltelt idő ellenére időről-időre felélednek a „nagyszovjet” álmok, az ukránok azonban nem szeretnének ennek a részei lenni. Az, hogy „testvéri-baráti” a két nép, az elmúlt időszakban bizonyosan elfelejtődött és a barátságnak feltehetően több generációra vége… Sőt, a független Ukrajna az eltelt három évtizedben különböző okokból, de nem tudott igazán megerősödni, ám pont amit az orosz fél ezzel a háborúval akart elkerülni, hogy egységes Ukrajna alakuljon ki, a jelek szerint épp azt éri el: most születik meg meg az EU-kompatibilis, egységes, hazafias gondolkodású Ukrajna. Ami pedig az ukrán oktatást illeti: az lesz majd az igazán érdekes, hogy egy év múlva és onnantól kezdve hogyan tanítják az orosz barátságot, testvériséget, hiszen nyilván nem fog elmúlni érzelmek nélkül ez az évtized… S ha már történelem, akkor egy kis magyar-ukrán „rokonság”: a tihanyi bencés apátságot alapító I. András király tíz esztendőt töltött a Kijevi Ruszban, ott vette fel a kereszténységet és kötött házasságot Bölcs Jaroszlav kijevi nagyfejedelem harmadik lányával, Anasztáziával, aki András trónra kerülése után Magyarország királynéja lett.

 

Magyar-ukrán „rokonság” ide, vagy oda, egy friss felmérés szerint az ukrajnai háború kitörése óta idehaza 64-ről 58 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint az orosz fél az agresszor; ilyen erős és hatásos az orosz propaganda?

– Az kétségtelenül nagyon fontos, hogy milyen információk jutnak el a közemberhez és az is, hogy minél többen tisztában legyenek vele: amit olvas, vagy hall, az nem biztos, hogy 100 százalékig igaz. Ezért is fontos manapság, hogy minél több forrásból tájékozódjunk. Biztos vagyok abban, hogy ha így történik, akkor az emberek többsége ezekből le tudja szűrni magának, hogy valójában mi is történik, bízom abban, hogy a magyarok vannak ennyire intelligensek és alaposak. Ennek a háborúnak a megítélése, úgy vélem, amúgy sem bonyolult: könnyű eldönteni, ki a jó és ki a rossz…