Demjén Ferenc csak kétszer lép fel idén a Balatonnál. A likebalaton.hu-nak adott interjújűban azt is elmondta, hogyan buliztak fiatalon a tónál.
– Mesélj emlékezetes balatoni fellépésről, ami azonnal eszedbe jut.
– A Matróz bárban játszottunk Siófokon minden este a Dogs nevű zenekarral. Tulajdonképpen ez a balatoni nyaralással egybekötött munka volt és egyben szórakozás is. Minden nap teltház volt. Nagyon fiatalok voltunk.
– Amikor az ORI-turnék mentek és lázban égtek a szabadtéri színpadok, többször is körbe mentetek egy szezon alatt a Balaton körül. Milyenek voltak az éjszakák?
– Habzsoltuk az életet. A siker is fokozza az adrenalint. A Bergendyvel és a V’ Moto-Rock-kal is sokat játszottunk a Balaton körül, főleg szabadtéri színpadokon. Aztán a koncertek után magunkat szórakoztattuk hajnalig. Más életforma volt. Ma már nem csinálnám.
– Milyen volt akkoriban a hangulat a koncerteken és mennyiben változott meg már a Balaton arca?
– A hangulat mindig jó volt. Aki eljött a balatoni koncertekre, tudta mire jön. De ez nyilván nem csak a balatoni turnéra volt igaz, csupán nyáron a tó gyűjtőhellyé formálódott, hiszen az ország minden részéről jöttek a fiatalok és a nyaralók.
A cikk folytatása itt elolvasható.