Ha Mikulás, akkor futás; már az ötödik Mikulásfutását rendezte Siófokon a Balatuning Egyesület a helyi hajóállomáson. A mínusz egy fokos hideg ellenére is akadtak mintegy félszázan, akik úgy döntöttek az ebéd utáni szieszta helyett inkább futnak két kilométert, sőt sokan közülük még jelmezt is húztak, amiért külön ajándék járt a szervezőktől – írja a sonline.hu, fotókon is bemutatva az esemény hangulatát.
Szinte mindenkin akadt valami piros, a Mikulás-sapka már-már általános viselet ilyenkor a futók között. Miután a kicsiknek a roller és a bicikli is engedélyezett volt, sokan a kutyájuk mellett ezekkel vágtak neki a távnak Molnár Attila által levezetett bemelegítést követően.
(Fotók: Sonline.hu)
A résztvevők persze a Mikulás rajtjelére indultak, motoros Mikulások felvezetésével, akik közül a kicsiknél, a lányok mezőnyében családi verseny zajlott, hisz Kézdy Blanka testvérét Biankát megelőzve ért elsőként a célban, míg a fiúknál Dévényi Tamás nyert. A felnőttek közt pedig Kovács Alexander, illetve Csank Renáta voltak a leggyorsabbak, akik közül az utóbbi az előző évben is győzni tudott.
A futást követően, aki még úgy gondolta a Jégkikötőben korcsolyázhatott is egyet, vagy akár felülhetett a Mikulás-hajóra – számolt be a további fotókat is közlő sonline.hu.