Elérkezett a szilveszter, amikor évek óta elszabadulnak az indulatok a kutyások egy része és a petárdázók között. Bár a kereskedelmi forgalomban már lehet kapni úgynevezett „kutyabarát” pirotechnikai termékeket is, ezeket egyenlőre kevesen vásárolják meg, pedig ezzel is enyhíteni lehetne a konfliktust, hiszen az ilyen termékek robbanásának hangja mindössze tíz százaléka a szokásos hanghatásnak. Így aztán az új év köszöntésének időszaka sok esetben komoly feladatot ró a gazdikra. Az ilyenkor elveszett kutyák hazatalálását 18 megyében, így a Balatonnál is önkéntesek is segítik.
Ami szilveszterkor sokaknak szórakozást, az kedvenceinknek jobb esetben csak kellemetlen élményt, de akár egész éjszakán át tartó rettegést, vagy sérülést, halláskárosodást is okozhat. Ők maguk tehetetlenül élik át mindezt, így felelős gazdaként nekünk kell megtennünk mindent, amivel megelőzhetjük, de legalábbis enyhíthetjük a bajt.
Van, amikor elég, ha a lakás, a ház legcsendesebb pontján biztosítunk helyet ilyenkor kedvencünknek, máskor ennél többre van szükség. Sokan esküsznek a nyugtatóra, ami akár jó megoldás is lehet, de szerencsés előtte az állatorvossal egyeztetni, hogy biztosak lehessünk abban, valóban jót teszünk az állatnak, és nem félálomban, tehetetlenül szenvedik végig a szilveszter éjszakát.
A cikk folytatása, szükség esetén a segítők elérhetőségével itt található.