Bár változatlannak hisszük, 100 évvel korábbi állapotában rá sem ismernénk a Balatonra. A múlt század elején készült balatoni fotók, képeslapok némelyikén mintha az olasz tengerpartot látnánk homokos fövennyel, napernyőkkel és a korabeli erkölcsök és fürdőruha divat szerint nyakig beöltözött strandolókkal. Más képek sáros partot, mocsaras vizet és az abba gázoló marhacsordát mutatnak. Pázsitnak és a hullámverést felfogó nagy kőhalmoknak, illetve a vízbe vezető jellegzetes lépcsőknek nyomuk sincs. Mintha különböző helyszíneket örökítettek volna meg, pedig ugyanott járunk, a Balatonnál- írja a blikk.hu.
- A Balaton partjának megjelenése az elmúlt 100 év alatt jelentősen változott
- Az 1950-es, 60-as években intenzív partvédelmi és feltöltési munkák kezdődtek
- A feltöltésekkel és betonozásokkal új strandokat alakítottak ki, például Zamárdiban és Fonyódon
– A Balaton partja természetes állapotában nagyon változó külsejű volt. Köves, finom iszapos fövenyes, alacsonyabb-magasabb homokkő- vagy löszfal szegélyezte, mocsaras rét, bokros legelő, ártéri erdő vagy nádas – adott képet Haász Gabriella történész-főmuzeológus, a Balatoni Múzeum múzeumigazgató-helyettese arról, hogy milyen lehetett a tópart, amikor a fényképező még nem létezett.
Építettek, faragtak, feltöltöttek
A fürdőhelyek, strandok kialakításakor mindig építettek, faragtak, feltöltöttek a természetes vonalakon. Ez az átalakítás először Balatonfüreden történt meg, 1864-ben elkészült a parti sétány, ehhez kivágták a látképet zavaró nádast. Ezt követte sorban, az 1870-es, 80-as évektől a többi, megszülető üdülőtelep partrendezése, és ez a folyamat máig tart – magyarázta a szakértő.
A tóról szóló dokumentumok szerint a Balaton partjának kikövezését szórványosan már a 20. század első felében megkezdték, de a változás csak az 1960-as évektől vált intenzívebbé. A cél az volt, hogy megvédjék a part menti ingatlanokat és infrastruktúrát a hullámveréstől és az eróziótól, és biztosítsák a turizmus és a vízi közlekedés biztonságát.
A tó ugyanis rendszeresen elhódított területeket a szárazföldtől, kimosta a partot, védeni kellett a közvetlen vízparti sétányokat és nyaralóépületeket, mivel az áramlás folyamatosan mozgatta a löszös és homokos talajt. Az 1950-es évek elején végzett kutatások szerint 100 év alatt néhol kétkataszteri és két házsornyi telek került víz alá, illetve az iszaposodás következtében évente nagyjából 1,5 méternyi partot nyelt el a Balaton.
Nagy átalakítások az 50-es években
Bár a vizet kordában tartó első betonfalakat már a II. világháború előtt kezdték építeni – Balatonfenyvesen például 1941-ben épült egy 1,5 kilométeres szakasz – az igazán nagy átalakításokat az 50-es években indították. 1956-ban Siófokon 500 méter, Fonyódon, Fenyvesen és Bogláron 1-1 kilométert partszakaszt töltöttek fel. 1959 pedig az ország első első kempingjét alakították ki Tihanyban úgy, hogy iszappal töltötték fel a vízfelület egy részét.
A teljes cikk itt elolvasható.