Így újítják fel az észak-balatoni vasút egyetlen alagútját (magyarepitok.hu)

A 1909-ben elkészült, 95 méteres balatonakarattyai alagút felújítása mellett több állomáson akadálymentes peron épül, és korszerű térvilágítást, utastájékoztató berendezéseket is telepítenek.

A Magyar Építők rendszeresen beszámol a Balaton északi partján futó vasút villamosítási projektjéről, melynek jelenleg zajló ütemében a Szabadbattyán-Balatonfüred pályát modernizálják több állomással együtt. Mint írják, az 55 kilométeres szakaszt érintő beruházásban a kivitelező R-Kord Kft.-Vasútvill Kft. konzorcium átépíti Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs állomásokat, ahol 55 cm magas, akadálymentes peronokat építenek, valamint korszerű térvilágítást és hangos utastájékoztató berendezéseket is telepítenek.

A pályán pedig a villamosításhoz kapcsolódóan szabályozási munkákat is elvégeznek 46 kilométeren, valamint 5,4 kilométer hosszban átépül a meglévő vágány az alépítmény megerősítésével együtt.

A balatonfűzfői állomáson is most zajlik a munka zöme

Nemrég Kikina Artúr, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vasútfejlesztési igazgatója adott interjút az ágazat idei folyamatairól az Innotékának. Ebben kifejtette: az észak-balatoni vasútfejlesztésen a nyári kiemelkedő forgalom miatt a kivitelezési munkák zöme a tavaszi és őszi időszakban valósul meg, nyáron a vonatok korlátozás nélkül közlekedhetnek.

Elmondta: az április végéig tartó, jelenleg is érvényes vágányzárban elvégzik a felsővezetéki oszlopok állítását, Balatonfűzfő állomás átépítését, valamint a Balatonakarattyán található 95 méter hosszú Csittényhegyi alagút szükséges mélyítését is. Mivel az alagút mélysége nem volt alkalmas az elektromos felsővezetékek kiépítésére, így a teljes pályaszerkezetet helyezik alacsonyabbra, hogy megoldhassák a kihívást.

Az alagútból kiérve rögtön a Balatont látják meg az utazók

Az 1909-ben elkészült balatonakarattyai alagút ötlete Kossuth Lajos fiához, Kossuth Ferenchez köthető: az államférfi azért szorgalmazta annak kialakítását, hogy hasonlóan az Adriai-tengerhez a Balatont is először alagútból pillantsák meg a vasúton érkezők.