Így nem lett a Balaton vízisí nagyhatalom (toretro.hu)

A Balaton az 1960-as években majdnem Európa legjobb vízisíterepévé vált, de jött a motorcsónaktilalom.

Ma már elképzelhetetlen, hogy klasszikus vízisível szeljék a Balaton hullámait, hiszen tilos motorcsónakkal vízre szállni. De nem volt ez mindig így, sőt az előző rendszerben kifejezetten nagy turisztikai potenciált láttak a vízisíelésben – írja a toretro.hu.

Magát a sportot természetesen az amerikaiak találták fel, 1922-ben egy Ralph Samuelson nevű amerikai úriember egy minnesotai tavon, a Lake Pepinen próbálta fel a saját maga által gyártott „síléceit”, a bátyja pedig egy külső motoros csónakkal vontatta. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy 1939-ben önálló szövetséget alakítottak az új sportágnak, és elkezdtek versenyeket is rendezni. Az új kedvtelés híre hozzánk is igen hamar eljutott, bár eleinte egy evezős farönköt hívtak vízisínek Magyarországon, ami leginkább a mai felfújható banánra emlékeztetett, és a rajta ülőknek evezéssel kellett hajtaniuk az alkalmatosságot, nem vontatta őket semmi. De végül 1929-ben a Tiszán a Magyar Szabadevezősök Egyesülete bemutatta a csónak húzta, sílécre hajazó változatot is, pár évvel később pedig a vízisí-ugrással is megpróbálkoztunk.

Az 1950-es évek második felében különösen népszerű lett a vízisíelés, a HUNGARIA BALATON Idegenforgalmi és Üdültetési Vállalat hirdetéseiben rendre feltűnt állandó programként a vitorlázás, kajakozás és egyéb vízi sportok mellett. 1958-ban pedig az Építők sportszakosztályának keretén belül tárgyalásokat kezdeményeztek a motorcsónakosok és a síelők között, hogy megszervezzék és életre hívják az ország első hivatalos vízisícsoportját. Ezután nem volt megállás: szinte nem volt olyan balatoni szezon az 1960-as évek elején, amelyet ne egy-egy látványos vízisí bemutató nyitott volna meg Füreden vagy Siófokon. Rendre vendégül láttuk Európa elismert bajnokait, és több magyar alakulat is készült az aktuális, nemzetközi versenyekre, a Magyar Honvédség Sportszakosztályának például a férfi csapat mellett női versenyzői is voltak. 1963-tól az amatőröknek is lehetősége nyílt arra, hogy bármikor kipróbálják magukat ebben az izgalmas sportágban. A Veszprém megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalának vezetői ugyanis úgy döntöttek, hogy hivatalosan is megszervezik a motorcsónak és vízisí kölcsönzés rendszerét két nagyforgalmú üdülő és kirándulóhelyen, Balatonfüreden és Tihanyban.

A vízisí nem csak a bátrabb magyarok egyik kedvenc időtöltése lett, hanem szívesen hódoltak neki a külföldiek is. Ez volt a kedvenc sportja például Jurij Gagarinnak is, a vízisíelésben pedig igen sikeres, holland Norbert Jürgens rendre nálunk edzett a Balatonon nyaranta. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal az 1960-as évek végére már 16 alumínium és műanyag testű motorokkal felszerelt csónakkal rendelkezett, amelyek ötvenöt kilométeres sebességgel húzták a síelőket. Az 1970-es évek elejére még a nemzetközi szakma is felfigyelt a balatoni vízisíre. A Világszövetség elnöke, Coucteau szerint a Balaton volt Európa legideálisabb vízisí-terepe, mivel a tó tükre viszonylag sima, a víz hőfoka egész nyáron 20—25 C°, ami azért jó, mert nem merevednek le a versenyzők az indulásnál vagy a vízbe merülésnél. Nemzetközi versenyt is rendeztek Balatonfüreden, sőt szó volt arról is, hogy itt lesz az Európa-bajnokság. A sport csodálatos fellendülésének a motorcsónakok kitiltása vetett véget pontosan 50 évvel ezelőtt. A Balatoni Vízvédelmi Bizottság ekkor ugyanis úgy döntött, hogy néhány kivételtől eltekintve a zaj-, víz- és levegőszennyezés csökkentése érdekében megtiltja a magyar tengeren a motoros csónakok használatát.

Ekkor került előtérbe a vízisí másik válfaja, ahol egy drótkötélpálya biztosítja a síelők vontatását. 1971- egy nyugatnémet cég, a Rixen jelentkezett be Magyarországon egy úgynevezett elektromos meghajtású kötélpályás vízisí-ajánlattal. A drótkötélpálya téglalap alakú volt, teljes hossza pedig  elérte az 1000 métert. A vízben mindössze néhány betonoszlop foglalt helyet, és a pálya minimális vízmélység mellett, akár már 60 centiméternél is használható volt. A pálya sebessége 20 és 60 kilométer/óra között volt változtatható. De a Rixen tárgyalásai másfél évtizeden keresztül sorra eredménytelenül végződtek, holott a HungarHotelsszel, a Pannóniával, az IBUSZ-szal, a SIÓTOUR-ral és a Balatoni Intéző Bizottsággal is beszéltek. Végül az Országos Idegenforgalmi Hivatal volt az a szerv, amely felkarolta az ügyet, és egyszeri, nagy összegű (négymillió forint), vissza nem térítendő összeget adott a pálya kivitelezésére 1984-ben, amely végül Balatonfüreden, a kemping területén épült meg, a strandból véve el egy kevés vízterületet. Az új drótköteles vízisí-pályát 1985-től használhatták a kemping, főként külföldi vendégei egy rövid ideig. Mivel a motorcsónakokat azóta sem engedték vissza a Balatonra, a drótkötélpálya pedig mégsem az igazi, így azóta sem lettünk vízisí nagyhatalom.