Huszonhétmilliós csalási ügyben javasolnak vádemelést Somogyban (mti)

Személyes adatokkal visszaélve több mint 27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatótól – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.

 

 

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen elkövetők 2018 végétől kezdődően összesen 68 személy adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek különböző műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat, tv készülékeket egy ismert hazai távközlési szolgálatótól.  A megrendelt termékeket a bűncselekményben közrejátszó futárok nem az ügyfelek címére szállították, hanem az elkövetőknek kézbesítették.

A széleskörű adatgyűjtés és elemzés eredményeképp a vizsgálók az összesen hat, 22 és 47 év közötti megrendelőt, valamint két, a bűncselekmények elkövetésében társtettesként részt vevő, 28 és 32 éves futárt hallgattak ki személyes adattal visszaélés vétség, hamis magánokirat felhasználása vétség, valamint jelentős kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.