Hivatalos: nem büdös a balatonalmádi cirkusz (mno.hu)

Az évek óta mintegy másfél hónapra Balatonalmádiba költöző vándorcirkusz miatt aláírásgyűjtésbe kezdtek helyiek a szag és zajhatások megszüntetéséért, a cirkusz arrébb költöztetéséért. Az mno.hu munkatársa a helyszínen járva se bűzzel, se legyekkel nem találkozott, és a hatósági ellenőrzések is mindent rendben találtak.

Balatonalmádi, szélcsend, körülbelül 36 fok árnyékban. Leparkolunk a Hungária Nagycirkusz sátrával szemben, a plakátokról egy tiarás elefánt és egy napszemüveges kenguru néz ránk, a kerítés mögött, lakókocsik között póni legel békésen. Önkéntelenül is beleszagolunk a levegőbe, ahogy kiszállunk az autóból. Semmit nem érzünk. Legyeket sem kell hessegetnünk. Pedig a minap a 444.hu megírta, hogy a sátorral szembeni lakótelepen élőknek annyira elegük lett a az évek óta mintegy másfél hónapra Almádiba költöző vándorcirkuszból, hogy aláírást gyűjtöttek a társulat ellen. Elsősorban azt kifogásolták a szignózók a portál szerint, hogy a nagy melegben igen komoly bűzt és rengeteg legyet kell elviselniük az elefánt, a lovak, a zebra, az oroszlánok és a többi állat miatt. Ráadásul még panaszkodtak a lakók az előadások zajára is.

– Ahogyan politizálni is tilos ebben a boltban, úgy a főnökség kérésére a cirkusz ügyében sem foglalhatok állást – így fogad minket egy pénztáros abban a balatonalmádi üzletben, amely a Hungária Nagycirkusz bejáratával szemben áll. Annyit azért megtudunk tőle, hogy nagyon megosztottak a lakók: van, akit nem zavar az évek óta itt „nyaraló” cirkusz, és vannak, akiket nagyon idegesít.

Kilépünk a boltból, beleszagolunk a levegőbe: semmi. Megindulunk a cirkusz felé, de még a pénztárnál sem érezzük az oroszlánszagot, pedig három is van odabent. Meg egy tigris is, valamint összesen tizenöt fajta állatból harminckét példány. A társulat részéről Ádámné Wertheim Liliána fogad bennünket, aki elmondja, sajtópert indítanak a 444-gyel szemben, majd bemutatja, hogy milyen hatóságok látogatták meg őket a lakossági tiltakozást követően. Járt náluk ellenőr a Veszprém Megyei Kormányhivatal részéről a Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztályának Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Osztályától, a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályától, A Balatonfüredi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályától, és Balatonalmádi önkormányzatától.

A revizorok mindent – kezdve az állatok tartásától, a trágya elszállításának és tárolásának körülményeitől a mobil WC-kig – rendben találtak, és ami a lényeg: a jelentésben szerepel az is, hogy „az állatok környezetében bűzt, legyek jelenlétét nem tapasztaltunk”.
Egyébként mi sem, pedig még az „istállóban” is jártunk, ahol csak jellegzetes, szénás beütésű istállószagot éreztünk. Közben Ádámné Wertheim Liliána elmeséli, hogy ha korábban voltak lakossági panaszok, például a zene vagy a fényreklám miatt, akkor azonnal intézkedtek.

– Lekapcsoltuk a lámpát és már csak egészen halkan szól a zene – mondja, hozzátéve, hogy ezt is hatóságilag ellenőrzik, és mindig betartják, betartották az előírt 50 decibeles hangerőt.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője és nem mellesleg balatonalmádi lakos volt az aláírásgyűjtés egyik szervezője.

Ő az összegyűlt 237 szignóval együtt birtokvédelmi határozatot nyújtott be a helyi önkormányzatnak, amivel azt szeretnék elérni, hogy a cirkusz költözzön arrébb. Kepli elmondása szerint körülbelül fél kilométerre a cirkusz mostani telephelyétől található egy erre a célra megfelelő terület, a házak közelében pedig szerinte akár lehetne piacot létesíteni. A képviselő úgy látja, hogy ugyan szubjektív, hogy mi számít bűznek, de egy olyan városban, ahol nincs állattartás, ott az ilyen típusú szaghatás különösen feltűnő lehet. Elmondása szerint egyébként a „balhé óta” sok minden változott a cirkuszban, méghozzá jó irányba.

Balatonalmádi önkormányzatának honlapjára kikerült két levél is, az egyik Göndöcsné Sashegyi Csilla jegyzőé, a másik Keszey János polgármesteré. Utóbbi szó szerint idézi az előbbit, mikor azt írja, hogy az „ideiglenes cirkuszi telephely engedélyezése, fenntartása körében hatósági jogköre sem Balatonalmádi Közös Önkormányzati Hivatalának, sem Balatonalmádi Város Jegyzőjének nincs”. Keszey hozzáteszi ugyanakkor, hogy „szükségesnek és lehetségesnek” tartja a helyi építési szabályzat felülvizsgálatát. Levelét ugyanakkor úgy zárja, hogy mindez még kedvező feltételek mellett is hónapokat vehet igénybe.

A fotókat is közlő cikk itt olvasható.