Hétvégente körbe is „disznólkodhatjuk” a Balatont

Több ezer kulináris turista várható azokra az eseményekre, amelyeket a következő hetekben szerveznek a Balatonnál. A rendezvények központi eleme a sertéshúsból készült ételek lesznek. Lesz olyan strand, ahol a látogatók szemtanúi lehetnek a disznóvágásnak, máshol friss kolbásszal és kocsonya szépségversennyel várják a vendégeket.

Január 25-én a Kenesei Disznótor – Falusias Disznóvágás elnevezésű hagyományőrző eseményre invitálják a gasztronómia szerelmeseit. Ugyanezen a napon az Újévi Szárszói Disznólkodás és Szigligeti Disznótor is színesíti a programot, ahol a strandon felállított látványkonyhában reggel 9 órától kezdődik a disznóvágás. A kulináris események az ezt követő hetekben is folytatódnak: február 8-9-én a Balatonalmádiban szervezik meg a Kocsonya és Disznótoros Fesztivált, február 15-én pedig a tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Badacsonytördemici Kocsonya Szépségverseny várja a turistákat.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke kiemelte az ilyen események turisztikai jelentőségét. Évente több tízezer ember érkezik a Balatonhoz csak azért, hogy részt vegyen valamelyik fesztiválon. Ezek a vendégek nem feltétlenül jelennek meg a szálláshely-foglaltsági statisztikákban, hiszen sokan csak egy napra érkeznek. Mégis, fogyasztásukkal jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a balatoni szolgáltatók egész évben nyitva tarthassanak.

Fekete Tamás szerint  a disznóvágás a magyar falusi népszokások egyik legismertebb rituáléja, mely mára a városi emberek számára turistalátványossággá avanzsálódott. Ugyanakkor ez a mai napig mindenki számára egy igazi ünnep, ahol az emberek összegyűlnek, együtt főznek, esznek, isznak és jól érzik magukat – mondta a turisztikai szakember.

A Balatoni Turizmus Szövetség tapasztalatai szerint nemcsak a környékbeli településekről, hanem akár száz-százhúsz kilométeres távolságból is érkeznek látogatók ezekre a rendezvényekre. Győr, Veszprém, Pécs, Székesfehérvár és Budapest környékéről is tömegesen érkeznek a turisták a Balatonhoz egy jó kis disznótorért – tette hozzá Fekete Tamás.