Hétvégén jön a 25. Balaton Boat Show

Immáron 25. alkalommal rendezik meg szeptember 4-6. között Balatonkenesén, a Kenese Marina Port kikötőben Magyarország egyetlen vízi és vízparti hajókiállítását, a Balaton Boat Show-t. 75 kiállító, 80 vízen és vízparton bemutatott hajó, több mint 10 premier és technológiai újdonság, teszthajózási lehetőség, és az időszak legjobb árai várják a hajózás szerelmeseit és az érdeklődő nézőket – áll a szervezők közleményében.

A rendezvény biztonsága érdekében a szervezők számos megelőző intézkedést vezettek be, így egy kis odafigyelés mellett a megszokott formában élvezhetik a látogatók a hajókat és a kikötői hangulatot.
„Az idén is a korábbi évekhez hasonló látogatói érdeklődésre számítunk, a vízi és szárazföldi kiállítóhelyek egyaránt megteltek. Érdemes lesz kilátogatni a 25. Balaton Boat Show-ra, hiszen az eseményre kellemes napsütéses idő ígérkezik. Így nemcsak a szárazföldön, de a vízen is megnézhetők, bejárhatók és sok esetben ki is próbálhatók a különböző hajók, ráadásul a kereskedők is ilyenkor biztosítják a legjobb árakat” – mondta Rápolthy Edit, a kiállítás igazgatója.

A látogatók a rendezvényen megismerkedhetnek a legújabb vitorlásokkal, motoros és elektromos hajókkal, vízisport eszközökkel, valamint számos hajózási kiegészítővel és speciális ruházattal. A program pedig nemcsak a rutinos hajósoknak, de azoknak is érdekes lehet, akik most ismerkednek a vízi élettel. A kiállítók között egyaránt ott lesznek a legnagyobb külföldi márkák forgalmazói és a hazai gyártók képviselői. Az eseményen legalább 10 olyan hajó bemutatkozása várható, melyet most láthat először a hazai közönség. A hajók és vízi sporteszközök mellett megjelennek más közlekedési eszközök is: a Balaton Boat Show kiemelt autós partnere a BMW Leier Autó, amely különleges autó és motorkerékpár tesztvezetéssel várja az érdeklődőket, de a kiállításon látható lesz egy luxus kisrepülő, számos lakóautó és exkluzív összehajtható kerékpárok is.

A kiállításon bemutatkozik az első magyar fejlesztésű hidrogénüzemű tüzelőanyag-cellás kishajó, amelyhez kapcsolódóan szakmai konferenciát is rendeznek a Balaton Boat Show első napján (2020. szeptember 4-én 9.30-tól). A Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform workshopján a hidrogéntechnológia aktuális kérdéseiről és a hidrogéngazdaság fejlesztési lehetőségeiről cserélnek majd eszmét a szakemberek.

További információk: https://balatonboatshow.hu/latogatoi-informaciok/

A kiállítók listája itt tekinthető meg: https://balatonboatshow.hu/kiallitoi-lista/