Hetedik alkalommal rendezik meg a Balaton Art Residencyt (kultura.hu)

A Balaton melletti település, Szólád ad otthont a nemzetközi, idén hetedjére megrendezett Balaton Art Residencynek, ahol ebben az évben hét magyar és külföldről érkező képzőművész alkothat Szabó Klára Petra mentorsága alatt.

Ebben az évben is Szólád, ez a Balaton melletti kicsi és békés település ad otthont a már hagyományosnak mondható Balaton Art Residency (BAR) művésztelepnek – írja a kultura.hu.

Az idei felhívásra több mint száz művész jelentkezett, akik közül a szakmai zsűri, Horváth Ildikó, Varga Dávid, a BAR alapítói, Kopeczky Róna, az acb Galéria művészeti vezetője, Kosinsky Richárd, a KOGART Művészeti Alapítvány művészeti igazgatója, Lenk Zsuzsanna, a Balatonfüredi Modern Műtár intézményvezetője, valamint Szabó Klára Petra festő- és intermediális művész, a 2024-es BAR mentora választották ki azt a hét alkotót, akik teljes költségtérítéssel, szabadon alkothatnak augusztus 5–16. között.

Az idei résztvevők Bóka Krisztina, Daichi Fuwa (JPN), Dankó Boglárka, Kuzma Eszter Júlia, Rohrböck Dániel, Sebastian Gil (COL), Szabó Kristóf – KristofLab lesznek.

A BAR minden évben egy adott tematika köré szerveződik. Volt már téma az egyén és a közösség viszonya, a bábu, a digitalitás, idén pedig a Glitch in the System nevet viseli a művésztelep, az alkotói folyamatba bekerült hiba és véletlen szerepét járják körül a résztvevők alkotásaikkal. A BAR felhívása így szólt: „Művészeti rendszerhibák: Mi történik, ha a művészetbe is bekerülnek technikai hibák és rendszerzavarok? Hogyan befolyásolják ezek a hibák és zavarok a művészeti folyamatot és eredményt? Hogyan lehet ezeket a rendellenességeket használni a művészi kreativitás fokozására és új ötletek generálására? Hogyan érvényesíthetjük a hibákat mint kreatív kifejezőeszközt? A művészetekben gyakran úgy tekintünk a hibákra mint egyfajta véletlenszerű kudarcokra. Azonban a képzőművészet világában a hiba egy sokkal mélyebb jelentéssel bírhat: inspiráció forrása és kreatív folyamatok meghatározó eleme lehet.”

Ebben az évben Szabó Klára Petra vállalta a mentori szerepet. Az 1981-ben született konceptuális szemléletű festő- és intermediális művész munkáinak többségét az általa létrehozott akvarellsorozatok és az ezekhez készült animációs videóművek alkotják. Számos önálló és csoportos kiállítása volt Magyarországon és külföldön, többek között Dél-Koreában és Japánban. Rendszeres résztvevője különböző nemzetközi rezidenciaprogramoknak. A részt vevő alkotókat tanácsaival, útmutatásaival segíti majd, miközben a saját szakmai pályája mintaként is szolgálhat a pályakezdő művészek számára is. A korábbi mentorok Szinyova Gergő, Keresztesi Botond, Batykó Róbert, Kondor Attila voltak, szuper, hogy idén egy női alkotóval bővült a sor.

Ahogy a korábbi években megszokhattuk, a művészek nemcsak a környezetből, hanem egymás alkotói hangjából is inspirálódhatnak, a közös esti beszélgetések segítik majd a kapcsolatok építését, valamint az egymásra hatások is felerősödhetnek.

A VII. Balaton Art Residency (BAR) augusztus 5–16. között fogadja a művészeket, azonban Szólád szinte egész nyáron izgalmas művészeti programokkal várja az érdeklődőket. A művésztelep pedig kiállítással zárul a szóládi Faluházban, ahol Szabó Klára Petra mond köszöntőt, valamint szokás szerint záróünnepséggel is készülnek a szervezők.