Helikoni Ünnepségek 2018: Amikor Keszthely a fiatalság fővárosává válik (zaol.hu)

A Helikon Ünnepségeket, Keszthely egyik legnagyobb szabású rendezvényét idén április 19-21. között rendezik meg. A nívós kulturális eseményre az egész Dunántúlról érkeznek középiskolások. A diákoknak köszönhetően a város hangulata erre az időszakra teljesen átalakul, megtelik fiatalos pezsgéssel.
Csengei Ágotával, az ünnepség titkárával beszélgetett a zaol.hu munkatársa a keszthelyi térség, sőt az egész Dunántúl számára is jelentős rendezvényről.

– Mit kell tudni az idei Helikoni Ünnepségekről?

– Idén összesen 3554-en vesznek részt a Helikonon: 3260 diák és 294 kísérő. 520-an segítik a rendezvény lebonyolítását, 25 zsűritag értékel és 134 dunántúli középiskolából, illetve 52 településről versengenek a fiatalok, ami 855 versenyprogramot jelent. Körülbelül 15 ezer adag ételt biztosítunk számukra, 10 helyszínen méretik meg magukat és 6290 vendégéjszakát fognak itt tölteni. Az utóbbiak nemcsak Keszthelyt érintik, hanem a környező településeket is, ami összesen 56 szálláshelyet jelent. A diákok utazását helikoni buszjáratok is segítik.

2018-ban 20 kategóriában nevezhettek a középiskolák. A legnépesebb a könnyűzene-ének, mozgásművészet-moderntánc kategória, a Csokonai sportcsarnokban, ahol 200 produkciót láthat a közönség. Szintén jelentős kategória a komolyzene: 130 előadás várható a Festetics György Zeneiskolában. Nagyon erős a kórusok kategóriája is a Balatoni Múzeumban: itt 74 kórus lép fel. Nincs az országban még egy olyan kórusfesztivál, ahol két nap alatt ennyi kórust lehetne meghallgatni, főleg középiskolásokat. A népzene kategóriában 120 produkcióval készülnek. A színjátszás a Balaton Színházban zajlik, a vers és prózamondás az Amazon Ház Látogatóközpontban, a mozgókép és multimédia pedig a Városi Könyvtárban kap helyet.

– Milyen programok várhatóak?

Nagyon sok kiegészítő program várja a fiatalságot és minden érdeklődőt. Ezek mindenki számára ingyenesek és nagyon szeretnénk, ha a keszthelyiek is ugyanúgy a magukénak éreznék a fesztivált, mint mi, szervezők. Hogy néhányat kiemeljek: pénteken a Fő téri templomban például kórushangversenyt adnak elő a két évvel ezelőtti díjnyertes helikonosok. A Balatoni Múzeum előtt fog énekelni a helikoni összkar is, dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár vezényletével. Egy másik egyedülálló program lesz a népzenei koncert és táncház a Fő téren, amikor több száz középiskolás együtt táncol majd Szalonna és bandája zenéjére. Továbbá a „Tiéd a Színpad” keretében láthatunk fellépőket a Fő téren és a Várkertben is. Ezen kívül még a Várkertben is sok program és meglepetés várja a fiatalokat!

A diákok emellett karszalagot is kapnak, melynek felmutatásával ingyenesen vagy kedvezményesen látogathatják a múzeumokat. A Városi Könyvtár pedig most már a negyedik éve szervezi meg a „Veszíts el egy könyvet” akciót, melynek lényege, hogy ha valaki megtalál egy könyvet, elolvashatja, és aztán újra elveszítheti ő is. A Helikon idejére a Fő téren állomásozik a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany 200 busza is. Két évvel ezelőtt fantasztikus színfoltja volt a rendezvénynek, idén is kikerülnek a helikoni óriásbetűk, melyeket a fiatalok kedvükre kifesthetnek.

– A versenyen elismert szakemberek zsűriznek. Tudna néhány személyt említeni az idei tagok közül?

– A 20 kategóriát 23 zsűritag értékeli, csupa nagy nevekkel: például a színjátszásnál Kiss József és Golden Dániel, Bencze Ilona és Kiss László a vers- és prózamondás kategóriában, Balázs Árpád a komolyzenében, Tillai Aurél a kórusban, vagy éppen Varga Zoltán és Kökény Richárd a népzenében. De említhetjük akár Bakó Gábort, Boros Csabát és Malek Andreát a könnyűzene-ének és mozgásművészetben, vagy az irodalmi alkotásoknál Szálinger Balázst és Vörös Istvánt, a mozgóképnél pedig dr. Tari Jánost.

Mit jelent a Helikon Keszthely számára?

– Ilyenkor két-három napra Keszthely egy kicsit az ifjúság fővárosává válik. Annyira jó látni a fiatalokat, ahogy birtokba veszik a várost, leülnek és zenélnek, táncolnak az utcáinkon, tereinken. Az idén nem kell aggódnunk az eső miatt sem, vagyis minden adott ahhoz, hogy egy nagyon jó Helikont tudjunk szervezni.

Keszthely számára azért is fontos, hiszen 200 éves múltra tekint vissza a Helikon, 1817-ben kezdeményezte először ezt gróf Festetics György. A városnak ez egy fontos rendezvénye, az önkormányzat minden alkalommal jelentős összeggel támogatja. Az a cél, hogy a fiatalok jól érezzék itt magukat és úgy gondoljanak a városunkra, hogy Keszthelyre mindig érdemes visszajönni.

A teljes cikk a zaol.hu oldalán olvasható.