Az alig ötszáz lelkes Szentantalfán közösségi összefogással megmutatták, miként lehet a futball a 21. században is egy kistelepülés életének meghatározó tényezője – zárul a Hátsó Füves Balaton-környéki riportsorozata, amelynek tapasztalatai és gyűjtött anyagai a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban készülő 2026-os Hátsó füves-kiállítást is gazdagítják majd.
(Fotó: Nemzeti Sport / Szabó Miklós)
Szatlmajer István „Allofsz”, az 1964-ben született egykori balszélső fogta össze sokáig a szentantalfai gyerekeket, fiatalokat, képviselve a régi sportszeretetet, amelyet még édesapja, a falu ősi csapatában játszó idősb Szatlmajer István ültetett belé. Ő maga tagja volt az 1970-es évek első szervezett antalfai serdülőgárdájának, ifistaként megfordult Fűzfőn, később gépi forgácsolóként munkát és csapatot talált Balatonfüreden, egy csabrendeki meccsen mutatkozott be 18 évesen, gyűltek az élmények, az Úrkút elleni 6–2-es diadal során ötöt vállalt, az MTK ifi elleni edzőmeccsen gólt fejelt Petry Zsoltnak. A füredi évek során történt, hogy egyik gólja után magasba emelte kezét, és spontán örömkiáltásban tört ki: „Gólszerző… – Allofs!!!” Hogy abban a pillanatban miért éppen az 1. FC Köln csatárának neve jött a szájára, maga sem tudja, mindenesetre a furcsa vallomás óta ő az egyetlen magyar ember, aki a derék NSZK-játékos nevével jön-megy a világban. Antalfán az öregek kedvesen „allofszkázzák”, a hétéves gyerekek meg így köszöntik: „Cső, Ali!” – olvasható a riportban.
Szatlmajer–Allofsz sporttárs életében Füred után jött a katonaság, majd a korábbi riportunkban már említett legendás eset, amikor a kővágóörsi Béke TSZ egyesülete két kocsi trágyáért elhappolta a négyszáz öl lucernaföldet kínáló Balatonakali elől. Aztán a környékszerte ismert és szeretett támadó lassan beleöregedett az edzőkorba, szárnya alá vette az antalfai kölyköket, nevelte őket, figyelte fejlődésüket, felnőtté válásuk döccenőkkel kísért folyamatát.
„Szép volt az elmúlt húsz év, jutott öröm is, bánat is – összegzett a tablókkal, régi csapatképekkel dekorált öltözőépületben Szatlmajer István, a meccs után zsírosdeszkával megpakolt asztalra támaszkodva. – Az Allofsz Aréna? Meglepetésnek szánták. Az átadó ünnepségen (új műfüves pálya a. szerk.) antalfai mezzel le volt takarva a tábla, Gabó szólt, hogy lépjek oda, leplezzem le. Levettem a dresszt, és megláttam a nevemet. Közben ott álltak és tapsoltak az emberek velem szemben. Meghatódtam, persze, hogy meghatódtam.”
Az említett Gabó nem más, mint Dombi Gábor, a csapatszervező, a középhátvéd, a kárpátaljai segélyakció ötletgazdája, aki bátyjával, Dombi Károllyal (helyi becenevén Karajjal) igazgatja az antalfai futballéletet. Az idősebb fivér az egyesület elnöke.
„Szeretnek játszani a gyerekek, mi meg úgy döntöttünk, az ő érdekükben előrefele menekülünk” – fogalmazta meg sportvezetői szemléletét, amely a gyakorlatban például abban is megnyilvánul, hogy az egyébként infrastrukturális lehetőségei alapján inkább a vármegyei másodosztály szintjét képviselő felnőtt csapat vállalta az első osztályt, csak azért, hogy az U19-es korosztály a legmagasabb szinten, és ne a túlkorosokkal „felhígított” második vonalban szerepeljen.
Dombi Károly elmondása szerint az egyesület költségvetése évi 20–25 millió forint között alakul, a bevételi oldalon ott az önkormányzat szponzorációja, a helyi vállalkozók segítsége, a vendéglátásból, a szervezett programokból, a jegyeladásokból és a rendkívül népszerű nyári bentlakásos sporttáborokból befolyó pénz, na meg persze az ügyesen használt pályázati támogatás. „Amit le tudunk taózni, azt letaózzuk” – hangzott el ez ügyben a kulcsmondat, a másik kényes kérdésben pedig így: „Nálunk nincsen játékosfizetés.”
Utóbbi vállalás felettébb ritka ma már a zsíros pénzektől áztatott amatőr labdarúgásban, ahol a sportágbeliek cinkos összekacsintással ápolt hazugságaként országszerte jellemző a szabadidős labdarúgók anyagi honorálása, le egészen a vármegyei másod-, sőt harmadosztályig, némely esetben egyenesen az ifjúsági bajnokságokig. A spirálból kikeveredni nehéz, a versenyhelyzet miatt sok egyesület részben rá is kényszerül a piszkos játékra, amellyel kapcsolatban mindenkinek van terhelő információja a riválisokra nézve, ám olyannal elvétve találkozni, aki elismeri, hogy maga is a feketepénzes szisztéma részese, fenntartója.
Szentantalfán állítják, a közösség ereje, a hely jó híre is szolgálhat valutaként a máshol kínált tízezrekkel, százezrekkel szemben. Legalábbis ideig-óráig.
A teljes írás ide kattintva érhető el.