Az algásodásra oda kell figyelni a fürdőzés miatt is

Három hétig tartott az algainvázió a Balatonban a nyár végén, a fürdővizekben megengedett érték feletti algásodást mutatva – az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) által időközben megküldött hivatalos adatok szerint. Az érintett kormányhivatalok MTI-nek adott nyilatkozatai szerint ugyanakkor minden rendben volt a balatoni strandok vizeivel, ahol még szeptember közepén is sokan fürödtek (a víz még ma, az ősz első napján is 18 fokos). A mérések szerint szeptember 16-tól ismét alacsonyabbá vált a tó klorofill koncentrációja.

Az OVF méréseiből kiderült (táblázat a cikk alján), hogy július 9-én mértek először magas klorofill értéket a Balatonban. Ezt követően rendeződni látszott a helyzet, majd augusztusban újra nőni kezdett a víz klorofill koncentrációja, augusztus 22-től szeptember 12-ig rendkívül magas, két évtizede nem látott értéket mutatva.

Egyelőre ma sem tudható, mi okozta a Balaton nyárvégi rendkívüli algásodását. Istvánovics Vera, a BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának munkatársa több nyilatkozatában is kifejtette álláspontját, miszerint nem a Zalából és nem a Kis-Balatonból érkezett a foszforterhelés a Balatonba, hanem vélhetően a tó üledékéből szabadult fel, ami szükséges (de nem elégséges) feltétele annak, hogy ennyi alga teremjen. Az azonban ez esetben is tisztázásra vár, most éppen mitől, és korábban miért nem szabadult fel az üledékből ennyi foszfor.

Az algásodás felvetett még egy kérdést. Kinek, és milyen sűrűn kell ellenőriznie a strandok vizét ilyen helyzetben, és miként kell tájékoztatni a fürdőzőket a lehető leggyorsabban, ha gond van?

Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet professzora a hirbalaton.hu-nak korábban azt nyilatkozta, ha az algabiomassza értéke meghaladja a WHO szerinti  75 mg/köbméter értéket (a szigorúbb magyar előírások szerint 50 mg/köbméter ez a határérték), és ez javarészt cianobaktériumoknak köszönhető, akkor már nem tanácsos a vízben fürdeni, mert bőrallergiás reakciót válthat ki az érzékenyebb embereknél. A balatoni algák összetételében a mára lecsengett invázió alatt szerencsére nem a cianobaktérium dominált, hanem a fecskemoszat.

 

Van uniós irányelv ilyen esetekre is

Az EU fürdővizekről szóló irányelve világosan fogalmaz, miszerint: „Az uniós országoknak rendkívüli intézkedéseket kell bevezetniük, amennyiben váratlan helyzetek rontják a vizek minőségét vagy kockázatot jelentenek a fürdőzők egészségére. Megfelelő minőségellenőrzést kell alkalmazni abban az esetben is, ha fennáll az algák elszaporodásának kockázata. A felelős hatóságoknak ezért:

    • azonnali fürdővíz-gazdálkodási intézkedéseket kell tenniük és mielőbb tájékoztatást kell adniuk, ha cianobaktérium (kék alga) burjánzása fordul elő;
    • fel kell mérniük az egészségügyi kockázatokat a makroalgák és/vagy a tengeri fitoplankton elszaporodása esetén.”

A somogyi és a zalai kormányhivatal az MTI megkeresésére adott válaszaiból az derült ki, hogy a szezonban a vizsgálatok alapján valamennyi strand vize fürdésre alkalmasnak bizonyult, és a strandokon szeptember első napjaiban sem tapasztaltak olyan értékeket, ami alapján a fürdőzés egészségügyi kockázatot jelentene. Ezt a strandüzemeltetők havi egy lakalommal vett vízmintájából állapították meg a dél-balatoni strandok területén illetékes Somogyban. Az algásodásban leginkább érintett zalai hivatal így nyilatkozott: „A szezon előtt mintázott fürdővíz vizsgálati eredmények nem estek kifogás alá az idei évben sem, a szezon folyamán egy alkalommal jeleztek fürdővíz-elszíneződést, amely után az illetékes hatóság valamennyi engedélyezett strandon elvégeztette a szükséges vizsgálatokat. Az eredmények nem haladták meg a jogszabályban meghatározott kifogásolt szintet”.

 

Mért klorofill koncentráció (mg/m3) 2019.  (Forrás: OVF)
Vízmintavétel helye

 

06.11 06.18 06.26 07.09 07.15 07.24 08.05 08.12 08.22. 08.27. 09.02. 09.05-06. 09.09-10. 09.12.** 09.16.
Siófok tóközép 0,7 2,1 0,7 5,0 5,0 1,4 4,3 1,4 4,3 5 * 3,6 3,6 2,8 2,8
Balatonszemes tóközép 0,7 3,6 2,8 5,0 4,3 3,6 9,2 2,1 6,4 5,7 * 21 16 16 *
Szigliget tóközép 1,4 3,6 4,3 22,0 19,2 5,7 23,4 13,5 28 65 125 53 70 74 *
Keszthely tóközép 1,4 5,0 21,3 66,1 22,0 22,7 39,8 32,7 115 129 140 314 79 107 14,2

*elmaradt mintavétel erős hullámzás miatt

**merített minta

vastagon kiemelt: akkreditált mérések