Tízezer forint halvédelmi bírság és a horgászattól három hónapos eltiltás járt a bűnért, annak a pecásnak, aki még augusztus 12-én a Balatonon Fonyód térségében horgászott, s az általa megtartott két ponty közül az egyiket nem vezette be a fogási naplóba – írja a sonline.hu.
A Pest vármegyei hatóság hasonló büntetést szabott ki az egyik budapesti lakos ellen, aki augusztusban Szigliget környékén egyszerre három bottal horgászott. Mélyen a zsebébe nyúlhat az a nagykovácsi személy is, aki Ábrahámhegy térségében engedély nélkül hódolt szenvedélyének. A 65 ezer forint halvédelmi bírságon kívül féléves eltiltást kapott.
A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. összegzéséből az is kiderült: egy keszthelyi lakos 55 ezer forint bírságot fizethet, s három hónapig nem horgászhat, mert Keszthely térségében engedély nélkül pecázott. Egy nagykanizsai illető egyszerre három bottal a Nyugati-övcsatornán horgászott: a tízezer forint halvédelmi bírságon felül három havi eltiltással is sújtotta a zalai hatóság.