Egy nap három fejlesztést adtak át a településen a közelmúltban. Elkészült több útszakasz, és a temető kerítést kapott a vadak ellen.
Az avatások sora a hosszúberki útnál kezdődött, ahol Oravecz Attila polgármester elmondta, hogy a pályázatoknak köszönhetően fejlődhetett a település. – A kis falu költségvetése nem bírta volna el a beruházásokat. Nagyon fontos volt a mostanra járhatatlanná vált utak felújítása, a meredek szakaszokat tönkretette az időjárás. Ezt az utat vis maior segítséggel sikerült felújítanunk. Fontos volt az elkészülte, hiszen sokan használják a szőlőhegyen, és a Lesenceistvándtól Balatonig haladó, több települést összekötő, mintegy három kilométeres turistaút része is egyben. Amellett az út mellett levő műemlék Donát-kápolna megközelítését ugyancsak segíti.
A fenyősi út átadása során a polgármester elmondta, hogy az útépítést megelőzően a vízügy már kicserélte a lakossági lekötéseket. A 22 milliós beruházás során 300 méter hosszan aszfaltozták a meredek utat, amelynek állapota régóta indokolta a korszerű burkolást. Rövid időn belül a település önerőből még megtoldja az út javítását mintegy száz méter hosszúságban.
A temető kerítése egymillió forintos pályázati támogatással és közel kétmilliós önerőből készült el 250 méter hosszan az északkeleti oldalon, de a jövőben a délkeleti támfal és annak kerítése felújítása szintén időszerű lesz. Mintegy hárommilliós költséggel kell számolniuk, a község önerőből megvalósítaná a kivitelezést. A ravatalozó előtti lépcső elkészítéséhez viszont pályázati támogatást remélnek, miként szintén pályáztak a hősi emlékművek felújítására.
A cikk folytatása itt található.