Hamvaiból támadt fel: átadták a felújított kilátót Révfülöpön (veol.hu)

Újra avatták a Fülöp-hegy felújított Millenniumi kilátóját, amelynek elődjét szinte napra pontosan húsz évvel ezelőtt állították, azonban tavaly egy villámcsapás következtében leégett a faszerkezete – írja a veol.hu.

Az avatási ünnepségen Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy a környék egyik ikonikus kilátója a révfülöpi, amely csak gyalogosan közelíthető meg. – Az elmúlt időszakban átértékelődött a turizmus hazánkban, a magyar turizmus pedig felértékelődött. Szárnyal a vidéki turizmus, a magyar ember életében előtérbe kerültek a hazai helyszínek, soha nem látott mértéket ölt a kerékpáros és bakancsos turizmus. Ebből és a vendéglátásból élők kihasználhatják lehetőségeiket a jövőben is, ez pedig szintén fontos nekünk, a vendégeknek – mondta a képviselő.

Kondor Géza polgármester úgy fogalmazott, hogy a település életében ebben az évben a legjelentősebb pillanat a kilátó elkészülte. – Amikor leégett a kilátó, igyekezett összefogni mindenki, még lakossági és civil szervezetektől származó felajánlások is érkeztek szép számmal. Ezekre nem volt szükség, a biztosítás, valamint az állami támogatás fedezte a költségeket – mondta a polgármester és megköszönte az újjáépítés során segítséget nyújtó szakemberek áldozatos munkáját. A kivitelező cég ügyvezetője, Tóth Géza arról beszélt, hogy amikor a kilátó 2020 február 12-ről 13-ra virradó éjszaka leégett, minden erejével azon volt a cég, hogy mielőbb újjá építsék. Ehhez a tervező irodától is megkaptak minden segítséget. Beszélt a felépítés fázisairól és elmondta, hogy a kilátóhoz ötven köbméternyi faanyagot használtak el. A dolgozók számára élvezet volt a munka minden perce.

Ther Antal statikus, műszaki ellenőr arról beszélt, hogy a tűzben az összes faszerkezet és az acéloszlop is tönkrement, de a felújítás során előre nem látható munkák és betonozási feladatok is voltak. A 16 méter magas kilátó erkélyei a korábbiakkal szemben ezúttal nem fából, hanem betonból készültek, más tekintetben a húsz éve átadott kilátóval egyforma a mostani.

Pelényi Margit építész tervező szerint egy épület nem csak kőből, fából és téglából van, hanem hordozza alkotója, az építész szellemét is. Örömét fejezte ki, hogy az eredeti épületet állították helyre, így közelebb került egy kicsit az eredeti tervező, a testvérbáty, Pelényi Gyula építész szellemi hagyatékához.

A kilátó két elődjéről Zsitnyányi István, a Révfülöpi Fürdőegyesület elnöke beszélt. Amint elmondta, a kilátónak három élete van.

– Kettő a múlté, egy a jelené. Az idősek még ismerhették az első kilátó, egy katonai megfigyelő pont romjait, korábban onnan lőtték fel a jégveréseket megakadályozó tölteteket is. Az a kilátó az enyészeté lett, azonban 2001-re felépült a helyén az új, a mostani elődje Pelényi Gyula tervei alapján, vöröskő alapra, fából – emlékezett az elnök.

Hafenscher Károly az Evangélikus Egyház Zsinatának elnöke áldást kért a kilátóra, majd a nemzeti színű szalag átvágását követően a résztvevők birtokukba vehették a kilátót, amely ezután az év minden napján egész nap ingyen látogatható.