Halfesztivál és Kálmán Imre Emléknapok októberben Siófokon (hellosiofok.hu)

Október 4-6. között rendezik meg Siófok legnépszerűbb gasztrofesztiválját, a Halfesztivált valamint megemlékeznek a város legismertebb szülöttjéről, Kálmán Imréről. Lesz oldtimer autósfesztivál, zenei est, szünidei szöszmötölés – olvasható a város honlapján.

Október 4-6. között rendezik meg a siófoki Halfesztivált, ahol a finom halételek mellett családi- és gyerekprogramok, illetve ingyenes koncertek is lesznek. A Fő téren felállított színpadon fellép többek között Farkasházi Réka és a Tintanyúl, a Zorall és az Anna & the Barbies is. Emellett főzőversenyeket és borkereső játékot is rendeznek a Halfesztivál ideje alatt.

Oldtimer autósfesztivál sok helyen van az országban, régi hajókat és repülőgépeket viszont már annál ritkábban lehet látni. Október első hétvégén, a Halfesztivál ideje alatt rendezik meg Siófokon a KRS Classic Days-t, ahol az oldtimer autók mellett bemutatják a klasszikus balatoni hajókat és a legöregebb, még működőképes repülőgépeket is.

Idén már másodjára rendezik meg a Zenél a város című klasszikus – és komolyzenei koncertsorozatot a Siófoki Önkormányzati Hivatal házasságkötő termében október 9-én, a zene világnapján. Az eseményen a Siófoki Művészeti Iskola művésztanárai és ifjúsági zenekara lép fel.

Október 24-28. között tartják meg a hagyományos Kálmán Imre Emléknapokat, amellyel a siófoki születésű, világhírű zeneszerző előtt tiszteleg a város. A rendezvényre önálló esttel érkezik Kállay Bori, bemutatják az Operettkirály című, Kálmán Imre életéről szól nagyoperettet és kifejezetten gyerekeknek szóló előadást is láthat a közönség.

Az őszi szünetrevaló tekintettel Szünidei Szöszmötölővel is készült a Kálmán Imre Kulturális Központ, október 28-31. között minden délelőtt kézműves foglalkozást tartanak a gyerekeknek.