Győzött a fölhorgadás, Tihanyban elnapolták a szavazást a félszigetre tervezett nagy építkezésről (telex.hu)

Kedden viharos képviselő-testületi ülést tartottak Tihanyban, aminek fő témája az a településrendezési szerződés volt, ami alapján kvázi be lehetne építeni a Tihanyi-félsziget déli csücskének egy részét, a Kenderföldeknek is nevezett területet. A rendkívüli ülés e fő témájában végül akkora ribillió kerekedett az ülésen, hogy Tósoki Imre fideszes polgármester elnapolta a döntést – írja a telex.hu.

 

A Cordia projektcégén, a Félsziget Resort Kft.-n keresztül apartmanházakat és szállodát tervez építeni az évek óta spontán beerdősült, de építési telekként számontartott Kenderföldeken. Ha az ember Szántód felől érkezik, és Tihanyrévben partra száll, a rév utáni kereszteződésből már láthatja azt a nagy erdőt, ami miatt több civil szervezet is nekifeszült az önkormányzatnak és a fejlesztőnek (aminek csak a terület egy része van tulajdonában).

A tihanyi faluvezetés még az előző csütörtökre hirdetett meg képviselő-testületi ülést, majd ezt egy héttel eltolta. Aztán mégis úgy döntött, hogy előrébb hozza az eseményt a keddi napra, a munkaidő közepére. A szerződés tervezetén időközben módosítottak, de a kapkodva összehívott ülés miatt nem mindenkinek volt ideje áttanulmányozni az új dokumentumot.

Délután 2-kor a pénzügyi bizottság tartott ülést, amin már megjelentek a tiltakozó civilek. Itt több résztvevő is kifogásolta, hogy miért kellett ennyire az utolsó pillanatban meghirdetni az eseményt. A következő három óra viharos, kiabálásokkal, odamondogatásokkal, érvekkel és ellenérvekkel tarkított nyílt bizottsági ülést hozott. Egyfelől Bartus Sándor önkormányzati képviselő, illetve helyi vagy üdülős civilek, másfelől Tósoki Imre polgármester, a látszólag őt támogató négy másik képviselő (közte az alpolgármester), valamint a beruházó cég háromfős csapata, benne magával Nyíri Viktor Cordia-tulajdonossal álltak/ültek szemben egymással.

 

A döntést elnapolták

A parttalannak tűnő vitában előkerült a Cordia által tulajdonolt telkek beépíthetőségi aránya, épület- és homlokzatmagassága, az ott jelenleg lévő sitt ártalmatlanítása és elhordása, a fairtás, a megközelíthetőség, a településkép és persze az érdekek szerteágazó ellentéte is. A beruházó mindvégig azzal próbált védekezni, hogy a kezdeti szállodát és nagy tömböket tartalmazó terven rengeteget finomítottak, a felépítendő 45 épület nem lesz nagy, a területen lévő hulladékot ártalmatlanítják, tovább pedig már nem tudnak visszalépni az ügyben.

A hosszas vita végén bő negyedórás szünetet tartottak, majd Tósoki polgármester bejelentette a még mindig ott tartózkodó civileknek, beruházóknak és faluvezetésnek, hogy a döntést elnapolják március 28-ra, akkorra hív össze testületi ülést. Ennél a pontnál később bizonytalanná vált Tósoki, mondván, ez a dátum túl közel van húsvéthoz, szóval ez még változhat. Addig is a civileket részben képviselő Révbe Érünk Egyesület részéről Cseri Zsuzsanna ügyvédet bevonják a szerződés felülvizsgálatába, és a három fél együtt alkotja meg a dokumentumot a fent leírt dátumig, azaz az ülésig.

A cikk folytatása ITT érhető el.