Gyermektáborba látogattak a marcali rendőrök

Az ÉTA (Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok) Országos Szövetség a közösségi szolgálatot teljesítő diákjai, illetve sérült fiatalokat nevelő családok részére szervezett táborba kaptak meghívást az egyenruhások – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A balatonmáriafürdői tábor résztvevőinek 2023. augusztus 1-jén tartottak baleset-, és bűnmegelőzési, valamint áldozatvédelmi programon a prevenciós szakemberek. A rendőrök jó hangulatú beszélgetésekkel, kisfilmek vetítésével színesített hasznos tanácsok mellett játékos feladatokkal hívták fel a fiatalok figyelmét a nyár veszélyeire, a biztonságos fürdőzés szabályaira, a biztonságos gyalogos, és a kerékpáros közlekedésre, a tudatos és felelősségteljes internet használatra, az online térben elkövetett bűncselekmények jellemzőire, valamint a 112-es segélyhívó szám rendeltetésszerű használatára.

A tesztlapok, feladatlapok mellett kockakirakóval különböző közlekedési táblákat és rendőrségi járműveket rakhattak ki, valamint az ittas-, és drogos szemüveg segítségével kipróbálhatták a tudatmódosító szerek érzékszervekre gyakorolt negatív hatásait.

A nyári szünidő alatt zavartalan pihenésre vágyó családok számára a rendőrség az alábbi tanácsokkal szolgál:

 

Csak a nyaraláshoz, pihenéshez elengedhetetlen felszerelést vigye magával!

A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges használati tárgyakat, ékszereket, bankkártyát, iratokat hagyja otthon, vagy biztonságos helyen!

Csak szükséges mennyiségű készpénzt vigyen magával a strandra.

Mobiltelefonját, fényképezőgépét, kameráját, gépkocsijának kulcsait ne hagyja őrizetlenül, használja az értékmegőrzőket! A törölköző nem értékmegőrző!

Ne higgyen el feltétlenül mindent, amit az interneten talál!

Közlekedés során tartsa be a szabályokat, hogy ne érje baleset!

 

Amennyiben mégis áldozattá válik, értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!