Türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt a szeretett fonyódi pedagógus. Minczinger Katalin, Fonyód Polgáraiért Díjjal elismert magyar-történelem szakos tanár, a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület alapító tagja volt – írja a sonline.hu.
Minczinger Katalin 1940. november 18-án született Detkováron (Jugoszlávia, Verőce megye). 1964-ben Szegeden a JATE bölcsészkarán magyar-történelem szakos, majd 1988-ban az ELTE bölcsészkarán könyvtárszakos diplomát szerzett. 1964-tol 1995-ig, nyugdíjazásáig, a fonyódi gimnáziumban tanított. Mindig érdekelte a helytörténet, amelyet tanítványai számára is igyekezett átadni. 2005-ben Fonyód Polgáraiért Díjban részesült.
– Nyugdíjazása után a városi könyvtárban dolgozott – mondta Varga István helytörténész. – Még a gimnáziumi évei alatt létrehozott egy honismereti szakkört, melynek keretében régi használati tárgyakat gyűjtött diákjaival Fonyód környékéről. A mai Fonyódi Múzeum tárgyi gyűjteménye egyrészt innen származik. Az 1998-ban alakult Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület alapító tagja volt. Mély fájdalommal őrizzük emlékét – mondta Varga István.
A teljes cikk itt elolvasható.