Freund Tamás: kevés olyan hagyomány tudott két évszázadot átívelően megmaradni, mint az Anna-bál (MTI)

Kevés olyan hagyomány van, amely két évszázadot átívelően is meg tudott maradni nemcsak külsőségeiben, hanem szellemében és méltóságában is – méltatta az Anna-bált annak szombati balatonfüredi megnyitóján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

Freund Tamás azt mondta: a balatonfüredi Anna-bál nem csupán társasági esemény, hanem a nemzeti emlékezet, az elegancia, a kulturális önazonosság egyedülálló megtestesítője.
Az MTA elnöke kiemelte, idén nemcsak az Anna-bál kétszázadik jubileumára emlékeznek, hanem arra is, hogy Széchenyi István szintén kétszáz éve, 1825-ben a pozsonyi országgyűlésen alapította meg a Magyar Tudós Társaságot, a mai Magyar Tudományos Akadémia elődjét.

A bál és a tudomány világa ugyanabból a reformkori forrásból fakad, abból a korszakból, amikor egy nemzet felismerte, hogy a jövő nem épülhet sem hagyomány, sem tudás nélkül – jelentette ki Freund Tamás.

A reformkori társasági események nemcsak a divatról, de a szellemi és erkölcsi megújulásról is szóltak, itt cseréltek eszmét a kor vezető gondolkodói, a közgondolkodás alakítói, és közben megélték magyarságukat örömben, közösségben, eleganciában is – elevenítette fel.
A 200. Anna-bál Balatonfüreden
Balatonfüred, 2025. július 26. A Magyar Állami Operaház balettművészei palotást adnak elő a 200. Anna-bál nyitányában a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2025. július 26-án. MTI/Katona Tibor
Van, ami képes túlélni korszakokat, divatokat, politikai és gazdasági változásokat, zord időket, történelmi sorsfordulókat. „Erre csak az igényes, összetartó, patrióta közösségek képesek”- jegyezte meg.

Emlékeztetett, hogy amikor a forradalom után az Akadémia végveszélybe került, egy kis szabolcsi település, Nyírbogdány polgárai gyűjtést indítottak megmentésére, amely a kétszáz éve született Jókai Mórnak is köszönhetően országos kampánnyá nőtt, és Balatonfüred is kivette részét belőle.

Közölte:
az MTA úgy döntött, hogy megerősítik kapcsolataikat a tudománybarát, a tudománytisztelő, a tudományos tehetségeket támogató és a tudományban sikeres szülötteik emlékét ápoló településekkel, és elindítják a tudománybarát település mozgalmat augusztus 20-án Balatonfüredről. Az első tudománybarát település címet Balatonfürednek adományozzák- jelentette be Freund Tamás.

Pávkovics Gábor (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere Balatonfüred kulturális partnervárosa képviseletében úgy fogalmazott: nemzetünk ereje a közösségekben rejlik. Küzdenünk kell közösségeink fontosságáért, a tradíciók megőrzéséért, a kulturális értékeink védelméért – fogalmazott.

Hozzátette: Mohácson jövőre az 1526-os csata ötszázadik évfordulójára készülnek, és a hősiességről szeretnének beszélni.
Bóka István (Fidesz-KDNP), a házigazda Balatonfüred polgármestere arról beszélt: a tóparti városban idén három kétszáz éves jubileumot ünnepelnek, az Anna-bál mellett a reformkorra, valamint a kétszáz éve született Jókai Mórra is emlékeznek.

A polgármester jelezte: a hagyományokat nem könnyű fenntartani és elevenné tenni. Arról is megemlékezett: az Anna-bál 2022 óta hungarikum.

Bóka István örömét fejezte ki, hogy soha nem volt még ennyi vendége a bálnak, mint idén, soha ennyi elsőbálozó nem volt még, és soha nem kísérte még ennyi kísérőprogram az Anna-bált.
A 200. Anna-bál Balatonfüreden
Balatonfüred, 2025. július 26. Bóka István polgármester beszédet mond a 200. Anna-bál megnyitóján a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2025. július 26-án. MTI/Katona Tibor

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője gratulált Balatonfürednek az Anna-báli hagyományok ápolásáért. Hozzátette: nemcsak megőrizni, hanem gazdagítani is kell az Anna-báli tradíciókat, amelyeket „történelmi hagyományaink időtlen szépségeként” jellemzett.
Idén is az Anna-bálon adták át a Balatonfüred fejlesztésében és népszerűsítésében végzett kiemelkedő teljesítményért odaítélt Kiss Ernő-díjat, amelyet idén Praznovszky Mihály irodalomtörténész kapott a füredi Jókai-kultusz megőrzéséért és gazdagításáért végzett munkája elismeréseként.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.